mszp.hu | Belföld
2019. november 05. 19:47

Mesterházy: Orbán külpolitikai kapcsolatrendszere zsákutca!

Mesterházy: Orbán külpolitikai kapcsolatrendszere zsákutca!
A magyar emberek kirablásának gyakorlata eltér a nemzetközi kötelezettségvállalásainktól is, de az MSZP-nek több receptje is van arra, hogyan javítson a helyzeten – erről beszélt Mesterházy Attila az MSZP országgyűlési képviselője és egyben a NATO Parlament alelnöke, hétfő este az ATV Egyenes beszéd című műsorában.
„Magyarország NATO-tevékenységét kevés kritika éri, de látszik, hogy a jelenlegi magyar miniszterelnök azokkal a vezetőkkel ápol bensőséges kapcsolatot, akik autokrata vagy akár diktatórikus rendszert üzemeltetnek” – indította Mesterházy Attila, a NATO Parlament alelnöke, a jelenlegi magyar kormány nemzetközi megítélésének bemutatását.
 
 
„A NATO-ban nem ellenségként kezelik ezeket az országokat, de azért érzékelik, hogy a hibrid hadviseléstől kezdve sok mindenen át, milyen fenyegetettség ér [részükről] bizonyos NATO tagországokat (pl. balti országok, de sok más példát lehetne mondani). Azt igenis megjegyzik, hogy látható módon a magyar miniszterelnökhöz úgy jár Putyin, mint hogyha hazajárna.
 
„A másik vezető,” – utalt Erdoganra – „aki szintén most konfliktusba került az amerikaiakkal, sok okból, bizony, ő is Magyarországra látogat, ráadásul majdnem 1 héten belül [jönnek mindketten].” Mesterházy Attila szerint világos és látható, hogy ez a külpolitika túllép azon a racionális kapcsolatrendszeren, amire azt lehet mondani, hogy például Oroszországgal érdemes jó gazdasági kapcsolatokat fenntartani.
 
A szocialista politikus kifejtette, szerinte az antidemokratikus lépések a kormánytagok magánérdekeit szolgálják, hiszen üzleti és anyagi érdekek állnak a háttérben, elsősorban magánüzleti érdekek. „Én még emlékszem arra, hogy 1998 és 2002 között Orbán Viktor egyszer sem járt Moszkvában. Tehát soha.
 
Sőt, arra is emlékszünk még, hogy arról beszélt, hogy a Gazprom legvidámabb barakkja lesz Magyarország, hogy elszaporodtak Európában Putyin pincsijei. Most azt látjuk, hogy (…) jelenleg Magyarország egészen biztosan a Gazprom legvidámabb barakkja, ahol Orbán Viktor lelkesen csahol, mint Putyin pincsije, hogy az ő szavajárását alkalmazzam.” Mesterházy elmondta, ez a gyakorlat ellentétes a magyar emberek szándékával, így nyilvánvalóan elfogadhatatlan is egyúttal. 
 
 „Teljesen világos, hogy ez a kapcsolatrendszer egy érték-megosztást is jelent: irigykedik Orbán arra a rendszerre, amit Putyin és Erdogan kiépített a saját országában. Az tény és való, hogy ez a fajta kapcsolatrendszer építés, amit Orbán ebben a tekintetben csinál, ez egy zsákutca: egészen biztosan, ellentétes a NATO és az Európai Unió felé tett vállalásainkkal és értékorientációnkkal, és ellentétes a magyar emberek döntéseivel is, hiszen amellett döntöttünk, hogy NATO-tagok és Európai Unió tagok akarunk lenni” – mondta A NATO parlament alelnöke.
 
Hozzátette, „Az is érdekes, hogy nem Moszkvába küldik a fideszesek tanulni a gyerekeiket egyetemre, hanem mindig nyugatra. Érdekes módon, amikor a saját gyerekeikről van szó, akkor mindig a nyugat-európai egyetemeket választják és nem pedig a kelet-európai egyetemeket.”
 
Végül a magyar közjogi rendszer helyzetéről kérdezve – Polt Péter és Handó Tünde kinevezése kapcsán Mesterházy elmondta, „Ez egy menekülőút Handó Tünde számára, hiszen olyan mértékben ellehetetlenült a működése a bírói közegben, hogy ki kellett menekíteni. Európai uniós szinten is érzékelték a problémákat, nem véletlen, hogy a kormánynak számos intézkedésből visszakoznia kellett. (…) Polt Péter pedig tökéletesen teljesít, mint egy pártkatonatiszt.” 
 
A képviselő a helyzet rendezésének lehetséges megoldásait is vázolta. „Kormányváltáskor, ha van kétharmadunk, akkor ezek a problémák egyszerűen kezelhetők, egyébként kreatívabb módszerekkel lehet változást elérni, sokféle megoldás van. Mi elkötelezettek vagyunk, hogy az Európai Ügyészséghez érdemes csatlakozni, ez egyfajta megoldás, egy új kormány esetében valóban független és csak a szakmára koncentráló legfőbb ügyészünk lesz” – zárta az interjút Mesterházy Attila, az MSZP országgyűlési képviselője, a NATO Parlament alelnöke.

Tisztelt pécsi polgárok!

2019-11-11 10:29

Kapcsolódó párttagok