2011. március 30. 00:00

Mi indokolja a kormányzati kasszafúrást?

A gyógyszerkassza április 1-jével történő négymilliárdos megcsapolása szó szerint és átvitt értelemben is indokolatlan, ezért elfogadhatatlan. Az MSZP várja a kormány válaszát arra, mi indokolja ezt a nyugdíjasok és fiatal édesanyák számára egyaránt káros kormányzati intézkedést.

A Fidesz-KDNP-kormány a mai napig nem adott magyarázatot arra, mi indokolja a gyógyszerkassza drasztikus, ez évben huszonöt, jövőre nyolcvan, 2013-’14-ben pedig már százhúsz milliárd forintos megkurtítását. Az idei megvonásra is csak azután derült fény, hogy az egészségügyért felelős államtitkár bevallotta, az áprilisit 2011-ben még továbbiak követik, összesen a már említett 25 milliárd forint értékben.

A döntés érthetetlen. A 343,5 milliárd forintos gyógyszerkassza évek óta stabil, túlköltés nem fordul elő. Ennek tükrében felháborító, hogy a kormányzati kasszafúrás eredményeképp napokon belül több száz - elsősorban szív- és érrendszeri megbetegedések, csontritkulás, diabétesz, valamint a kismamák vashiányának kezelésére szolgáló - készítmény állami támogatása csökken, vagy szűnik meg teljesen.

Magyarországon minden második haláleset valamilyen szívbetegség miatt következik be. A támogatások drasztikus csökkentésének tehát tragikus következményei is lehetnek, hiszen az akár 25-30 százalékkal dráguló életmentő gyógyszereket sokan már nem lesznek képesek kiváltani. Arról nem beszélve, hogy az így hospitalizálódó betegek kórházi ellátása jóval nagyobb summával terheli majd az államot, mint a gyógyszerkasszán megspórolt összeg.

Az MSZP várja a kormányzat válaszát arra, hogy mi indokolja a szóban forgó, mind a nyugdíjasok, mind a fiatal édesanyák számára káros kormányzati intézkedést.

 
Korózs Lajos,
az MSZP elnökségi tagja