Az utolsó havi bérüket sem kapták meg. Úgy tűnik, van rá lehetőség, hogy egy, a munkáltatónak nyújtott rehabilitációs támogatással mintegy 80 dolgozó visszakapja munkáját abban az edelényi ruhagyárban, ahonnan még decemberben bocsátották el őket. Ennek feltétele, hogy a ruhagyárat működtető cégnek jogutódja legyen az a cég, amelyik már jelenleg is működik a régi gyár telephelyén. Feltétel továbbá, hogy ennek az új cégnek, illetve jogelődjének ne legyen köztartozása. Mindezt Gúr Nándor szocialista országgyűlési képviselő, a parlament foglalkoztatási és munkaügyi bizottságának elnöke mondta azt követően, hogy szerdán délelőtt találkozott a decemberben elküldött dolgozók egy részével, majd ügyükben – egyfajta mediátori, azaz közvetítői szerepet vállalva – tájékozódott és eljárt a munkaügyi központnál.
A képviselő beszámolt arról, hogy még decemberben több mint 100 dolgozó távozott közös megegyezéssel a Lux-Gold Rehabilitációs Non-Profit Kft. edelényi ruhagyárából. A dolgozók ráadásul decemberi bérüket sem kapták meg, noha a közös megegyezésről szóló dokumentumot éppen azért írták alá, mert a cég vállalta, hogy így ki tudja nekik fizetni a járandóságukat. Nem ez történt. A pénzt viszont, ha más nem, a bérgarancia alap terhére kifizetik nekik, ennek feltétele, hogy a cég felszámolója – amennyiben valóban elindult a cég felszámolása – azt kérvényezze.
Az üggyel kapcsolatban Gúr Nándor megjegyezte: minden egyes munkahely megszűnése sorscsapás egy halmozottan hátrányos helyzetű térség számára. Éppen ezért kellene a kormánynak, a fideszes többségű parlamentnek olyan gazdaságpolitikát folytatnia, olyan törvényeket hoznia, amely nem rak újabb terheket a munkáltatókra, s cserében nem szolgáltatja ki kényüknek, kedvüknek a munkavállalókat sem. Jelenleg nem ez a helyzet, minden egyes gazdasági intézkedésével, a Munka törvénykönyve átalakításával ilyen világot épít a Fidesz, köztük az edelényi dr. Daher Pierre országgyűlési képviselő is.
eszakonline.hu
2012. január 19. 08:56
Mi lesz a ruhagyári dolgozókkal?
Edelényben több mint 100 ember vesztette el a munkáját decemberben.