"A novemberi győri közgyűlés polgármesteri kezdeményezésre, a bizottságok által az utolsó pillanatban `megismerhető´, nem hatályba léptetett jogszabály alapján, kiosztásos formában, összességében több száz oldalas előterjesztést kíván megtárgyalni.
Ennek lényege, hogy szétver egy évtizedek óta jól működő, a városnak versenyelőnyt biztosító, országosan irigyelt intézményrendszert.
Győr OKTATÁSA - így csupa nagybetűvel - a felkészült és áldozatos munkát végzett szakemberek tiszteletet érdemlő munkájának kimagasló eredménye.
Ők most azt sem érdemlik meg, hogy legalább időt kapjanak a rájuk vonatkozó határozatok megismerésére, szokásos módon jobbító szándékaiknak megfelelően részt vehessenek a munkájukat alapvetően érintő folyamatban.
A győri közgyűlésnek nem ér meg ez a téma egy önálló közgyűlést?!
Szolgai módon szükséges jogi hibákat elkövetve kapkodni?!
A győri MSZP Elnöksége és Frakciója felkéri Polgármester Urat, hogy ne tárgyalja november 30-i közgyűlésén ezt a kiosztásos anyagot! Hívjon össze december közepére rendkívüli közgyűlést, és biztosítsa, hogy az érintettek, valamint a képviselők megismerhessék, és véleményezhessék az előterjesztéseket!" - olvasható a győri MSZP közleményében.
Mi lesz az országosan irigyelt intézményrendszerrel?
A győri MSZP szerint nem villámgyorsan, hanem rendkívüli közgyűlésen kellene tárgyalni a győri oktatási rendszer állami kezekbe történő átadásáról.