mszp.hu | Belföld
2024. április 29. 17:57

Miért állt le a szerb iskola építése és mikor rendeződik a Szeged központjában lévő épület sorsa?

Miért állt le a szerb iskola építése és mikor rendeződik a Szeged központjában lévő épület sorsa?
A szegedi Kálvin téren található Százszorszép Gyermekház épületét 2016-ban vásárolta meg az állam 146 millió forintért, azzal a céllal, hogy szerb oktatási központot és iskolát hozzanak létre. Több céldátum és próbálkozás után azonban nem történt érdemi előrelépés, a gaz és a szemét pedig már ellepte a területet, emiatt Szabó Sándor, az MSZP országgyűlési képviselője a parlamentben Semjén Zsolt nemzetpolitikáért, nemzetiségpolitikáért, egyházpolitikáért és egyházdiplomáciáért felelős minisztert kérdezte az építkezés részleteiről.

A szocialista képviselő emlékeztetett, 2020-ban nemzetgazdasági szempontból kiemelt beruházásnak minősítették a beruházást és további másfél milliárd forintos állami támogatást is kapott az építkezés, a felújítás pedig ugyan elkezdődött, azonban 2022 novemberében a munkálatok a nyilvánosság számára ismeretlen okokból leálltak.

A környék azóta rendezetlen, gazos, szeméttel teli és a hajléktalanok is megjelentek, összességében jelentősen rombolja a városképet. Szabó Sándor elmondta, lakossági fogadóórákon megkeresték a környéken élő lakosok, miszerint hiába érdeklődtek a kormányhivatalnál a munkálatok leállásának okairól, az iskola megépülésének végső határidejéről, nem jutottak információhoz.

A beruházás leállása az önkormányzatot is érinti, hiszen a beruházás Szeged központjában valósulna meg, a munkák leálltával azonban a városkép egyre romlik.

Szabó Sándor korábban írásbeli kérdést tett fel az üggyel kapcsolatban, azonban válasz helyett csak vádaskodást kapott. Elmondta, politikai hangulatkeltéssel és egyházellenességgel is vádolták, azonban ezekről szó sincs. Mint fogalmazott, ő csupán a szegediek jogos igényét tolmácsolta és tájékoztatást kívánt kérni arról, hogy mikor rendeződik az épület és környékének sorsa, lévén ez sok szegedi polgárt érdekel és foglalkoztat. 

Minderre tekintettel a következő kérdéseket tette fel Semjén Zsoltnak: 

  • Mi az oka annak, hogy leállt a szegedi Kálvin tér 6. szám alatti épület felújítása? 
  • Mikor folytatódik a munka, illetve mikor fejeződik be a szerb iskola megépítése?
  • Mikor rendeződik az épület, illetve a környékének helyzete a városlakók, valamint az önkormányzat megelégedettségére? 

Kapcsolódó párttagok