mszp.hu | Belföld
2021. szeptember 15. 13:19

Miért lazít a kormány a karantén és a kontaktkutatás szabályain, miközben meg akarja hosszabbítani a veszélyhelyzetet?

Miért lazít a kormány a karantén és a kontaktkutatás szabályain, miközben meg akarja hosszabbítani a veszélyhelyzetet?
A Fidesz ismét saját magának és a józan észnek is ellentmondó lépésekről döntött.

A kormány ugyanis lazított a karantén és a kontaktkutatás szabályain, ugyanakkor a veszélyhelyzet meghosszabbítását kezdeményezi arra hivatkozva, hogy a világjárvány továbbra is tart és a vírus terjedése miatt Magyarországon is nő a fertőzöttek száma.

A Fidesz szerint, aki megkapta a védőoltást, nem minősül kontaktszemélynek, nem vonatkozik rá a karanténkötelezettség, még akkor sem, ha közvetlen családtagja fertőződött meg. Ez alapján pedig megtiltotta az iskoláknak a digitális oktatásra való áttérést 6. évfolyam fölött, mert számukra már elérhető a védőoltás. Az sem zavarja a kormányt, hogy a 12 éven aluliakat még nem lehet oltani, ahogyan az sem, hogy a 12-17 év közötti diákok csupán 38%-a van beoltva, pedig a járvány előző hulláma bebizonyította, hogy az iskolák könnyen a legnagyobb gócpontokká válhatnak.

Hogy is van ez? A rendkívüli felhatalmazás kell a járvány elleni küzdelemhez, de a szigorú szabályok már nem? Ez alapján úgy tűnik, hogy a Fidesznek ismét csak politikai érdekei miatt van szüksége a felhatalmazásra, a járványkezelés területén pedig elengedi a gyeplőt. Ezzel azonban rengeteg embert veszélyeztet, ami több mint 30 ezer honfitársunk halála után nem egyszerű hiba, hanem egyenesen bűn.

Úgy tűnik, hogy a politikai érdekek ismét felülírták a szakmaiságot, ezért az MSZP írásbeli kérdésekkel fordul Kásler Miklóshoz:

Milyen szakmai indokok alapján lazítottak a karantén és a kontaktkutatás szabályain? Milyen szakmai ajánlások alapján döntöttek az iskolákra vonatkozó új eljárásról?

MSZP

Bővebb információ:
Bangóné Borbély Ildikó
országgyűlési képviselő

Kapcsolódó párttagok