A Fidesz történelmi bűne, hogy megalapozatlan háttérrel, felkészületlenül beolvasztotta a Pénzügyi Szervezetek Állami Felügyeletét a Magyar Nemzeti Bankba.
Szász Károly 2000 és 2004 között, majd 2010 és 2013 között is a szervezet élén állt. Az a Szász Károly, aki saját nyilatkozata szerint még életében nem találkozott olyan karizmatikus egyéniséggel, mint Orbán Viktor – mondta ezt 2003. szeptemberében a HVG-nek, abból az alkalomból, hogy bekerült Orbán Viktor tanácsadó testületébe. Az a Szász Károly, aki 2013-ban, a PSZÁF beolvasztása után a Fidesztől nem távoli Töröcskei István - azóta csődbe ment - bankjában folytatta karrierjét.
Szász Károly idén, március 15-én a Magyar Érdemrend középkeresztje (polgári tagozata) kitüntetést kapott a Fidesz kormányától a korszerű pénzügyi felügyelet megteremtésében játszott szerepéért és a felügyelet modernizációjáért.
Az MNB február 24-én függesztette fel a BudaCash működési engedélyét, majd március 10-én részlegesen a Quaestor Értékpapír Zrt. működési engedélyét.
Ezek után mégis mit díjazott Orbán Viktor kormánya az idei nemzeti ünnepen? Ha már így alakult: mikor veszik vissza Szász Károly kitüntetését? Az elmúlt napok fideszes brókerbotránya tükrében arcukat és nevüket adják-e a kormány tagjai ehhez a kitüntetéshez?
Kunhalmi Ágnes,
az Országgyűlés Kulturális bizottságának alelnöke
az MSZP budapesti elnöke
Miért nem veszik vissza Szász Károly érdemrendjét?
Magyarország valaha volt legnagyobb pénzügyi botrányának napjait éljük. A Buda-Cash és a Quaestor-csoport együtt eddig 862 milliárd forint veszteséget okozott. A csalás-sorozat elemei ezer szállal kötődnek a Fideszhez.