mszp.hu | Belföld
2024. január 11. 10:25

Mikor adják ki az MVM-re vonatkozó tulajdonosi joggyakorló határozatokat?

Mikor adják ki az MVM-re vonatkozó tulajdonosi joggyakorló határozatokat?
Dr. Tóth Bertalan, az MSZP frakcióvezetője írásbeli választ igénylő kérdéssel fordult Lantos Csaba energiaügyi miniszterhez, hogy kiderüljön eleget tesznek-e a jogerős ítéletnek és kiadják-e az MVM-re vonatkozó tulajdonosi joggyakorló határozatokat.
Dr. Tóth Bertalan Facebook bejegyzésben emlékeztetett, hogy a Kúria nemrég hatályában fenntartotta azt a korábbi jogerős ítéletet, amely szerint az Energiaügyi Minisztériumnak a szöveg elfedése nélkül, 15 napon belül el kell küldenie az MVM állami tulajdonosának 2019-2020-as határozatait a Mátrai Erőmű adásvételével kapcsolatban. 
AZ MSZP frakcióvezetője még 2021 januárjában fordult közérdekű adatigénylési kérelemmel a kormányhoz, hogy kiderüljön, milyen tulajdonosi döntéseket hozott 2019-ben és 2020-ban az MVM Zrt-vel kapcsolatban. 
 
„Ebben az időszakban vette meg ugyanis közpénz-tízmilliárdokért az állami MVM a Mészáros Lőrinc által „legatyásított” Mátrai Erőművet, és ebben az időben hozott a kormány különböző stratégiai döntéseket az MVM-mel kapcsolatban” – írta bejegyzésében dr. Tóth Bertalan. 
 
„A bíróság - négy évig tartó alapos, hosszú vizsgálatok és hat ítélet után - megállapította, hogy Orbánék jogszerűtlenül titkolóznak. Éppen ezért elvárom, hogy Lantos Csaba energiaügyi miniszter teljesítse a bíróság jogerős ítéletét, tartsa be a törvényeket és fejezze be az alaptalan titkolózást!” – érvelt dr. Tóth Bertalan. 
 
Dr. Tóth Bertalan az alábbi kérdéseket tette fel Lantos Csaba energiaügyi miniszternek: 
  1. Eleget tesz-e az ítéletben foglaltaknak?
  2. Mikor adja ki részemre az MVM Zrt.-re vonatkozó, 2019. január hó 1. és 2020. december 31. között hozott tulajdonosi joggyakorló határozatokat
  3. Milyen számlaszámra utaljam ezért a megállapított költségtérítést?
 
Az MSZP frakcióvezetőjének írásbeli kérdése az alábbi linken megtekinthető: 
 

Kapcsolódó párttagok