A kegyelmi botrány után az embereket – politikai hovatartozástól függetlenül – az a hangfelvétel foglalkoztatja, amelyen a volt igazságügyi miniszter magánbeszélgetést folytat a volt férjével. Ezen a hanganyagon nagyon súlyos állítások hangzanak el. Többek között az, hogy Schadl György a tevékenységét Rogán Antal embereként folytatta, továbbá az is, hogy Völner Pál, akkori igazságügyi államtitkár már fél évvel a gyanúsítása előtt értesült arról a kormány tagjaitól, hogy vele szemben eljárás folyik.
Az is komoly kérdéseket vet fel, hogy Rogán Antal, illetve esetlegesen az emberei az ügyészségi iratokba is belenyúlhattak-e, hogy saját magukat kihúzzák az ügyiratokból.
Harangozó Tamás felszólalása végén azt kérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy meghallgatták-e már Varga Juditot, illetve az érintett kormánytagokat ezzel a hangfelvétellel kapcsolatosan, valamint azt, hogy esetlegesen a kormányfőt tervezi-e meghallgatni az eljáró ügyészség.
Az MSZP frakcióvezető-helyettese azt is megkérdezte a legfőbb ügyésztől, hogy miként tudja garantálni az eljáró ügyészség transzparenciáját, s ki fogja-e vizsgálni az ügyészség az iratokba való belenyúlást.
Az MSZP országgyűlési képviselője végezetül azt kérdezte, hogy mit szól Polt Péter ahhoz a parlament előtt lévő javaslathoz, amely szerint az igazságügyi miniszternek ezek után főszabályként bármilyen ügyészségi iratba betekintési joga lesz és azokhoz hozzáférhet?
Polt Péter legfőbb ügyész válaszában elmondta, hogy a volt minisztert, Varga Juditot, már kihallgatta az ügyészség, azonban az MSZP országgyűlési képviselőjének többi feltett kérdésére érdemi választ nem adott.
Harangozó Tamás viszonválaszában úgy fogalmazott, hogy a feltett kérdésekre Polt Péter kitérő válaszokat adott, ezért ideje volna tisztázni, hogy a legfőbb ügyésznek mi a véleménye arról a törvényjavaslatról, amely szerint az igazságügyi miniszter ezek után főszabályként hozzá fog férni az ügyészségi iratokhoz.