Hagyományosan jó a mezőgazdasági területek hasznosítása, sok ember számára jelentenek megélhetést. A belvízkárok rendezése, vízelvezető rendszerek további kiépítése nagyon fontos feladatok.
Csáki Zsigmonddal történt egyeztetés alapján a szocialisták támogatják:
- Heves város 400 millió forintos rehabilitációs tervét
- A járóbeteg-ellátás , a fürdő és a kemping fejlesztést.
A 600 millió forintos beruházás egyharmada a városnak rendelkezésére áll.
Ezek a fejlesztési projektek jó előkészítettségűek, a Regionális Operatív Program keretében megvalósíthatják.
Dr. Sós Tamás tájékoztatást adott az önkormányzati dolgozókat érintő kérdésekről Dr. Pintér Sándor belügyminiszterhez benyújtott parlamenti kérdésére kapott válasz alapján.
A Nemzetgazdasági Minisztérium által 2010, december 11-én elkészített, a Magyar Közlönyben 2010. december 30-án kihirdetett, a költségvetési szerveknél foglalkoztatottak 2011. évi kompenzációjáról szóló 352/2010. (XII. 30.) Korm. rendelet szerint - a Kormány 2010. november 24-i döntésének megfelelően - kompenzációra kerül sor azért, hogy 2011-ben a közszférában dolgozók nettó, kézhez kapott rendszeres keresete ne csökkenjen akkor sem, ha az adó- és járulékváltozások hátrányosan érintenék a munkavállalókat.
Az adó és járulék változások miatt a Magyar Államkincstár Államháztartási Összefoglaló Fő osztályának tájékoztatása szerint a bérkompenzáció mintegy 340 ezer önkormányzati dolgozót érint, a kompenzáció 2011. évi becsült költsége (bruttó bér munkáltatói járulék nélkül) 16,9 milliárd forint. A kompenzáció mértékének számításakor a személyi jövedelemadó változása mellett figyelembe vették a munkavállalói nyugdíjjárulék 0,5%-os emelését is .
A rendelet rendelkezik arról, hogy a januári fizetéshez kapcsolódó, a bérekkel együtt február elején kifizetésre kerülő kompenzáció fedezetére 2011. január 31-én a Kincstár előleget folyósít az önkormányzatoknak decemberi elszámolás mellett. A további hónapokban az
önkormányzatok nettó finanszírozás keretében, a tárgyhó utolsó munkanapján fogják megkapni a bér és a kompenzáció kifizetéséhez szükséges összeget.
Dr. Sós Tamás
Megyei elnök
Kontra Gyula
Választókerületi elnök
2011. január 19. 15:40
Milyen további kezdeményezések szükségesek a hevesi térség felzárkóztatásáért?
A munkahelyek létrehozásának ösztönzése a legfontosabb feladat, ebben minden érintettnek össze kell fogni. Építeni lehet az elmúlt évek fejlesztéseire, korábbi kistérségi programokra. Az ipari park Heves város meghatározó ipari vállalatainak szomszédságában gazdaságfejlesztési adottsága a városnak, a térségnek.