Habár az elmúlt időszakban úgy tűnhetett, hogy a Kormányzatnak komolyan szándékában áll lépéseket tenni a hatékony parlagfű elleni védekezés terén, mára már nyilvánvalóvá vált, hogy 2011-ben nem történik semmi a pollenszám drasztikus csökkentésére, nyilatkozta Oláh Lajos a Fenntartható fejlődés bizottságának alelnöke. A szocialista képviselő ezt annál is inkább felháborítónak tartja, hiszen az adófizetők több mint egymilliárd forintnyi felajánlást tettek, az említett célra, melyet ha nem arra fordítanak, amire azt eredendően szánták, akkor az emberek becsapásáról van szó.
Oláh Lajos elmondta, kezdeményezésére az elmúlt időszakban számos fórumon tárgyaltak parlagfű témájában az ügyben érintett minisztériumok, hatóságok, szakemberek és civil szervezetek. Kétszer is ülésezett a Parlament Fenntartható fejlődés bizottsága, kizárólag a szóban forgó témában, melyen javaslatok és jövőbeli feladatok kerültek megfogalmazásra, továbbá napirendi előtti felszólalásban is felhívta a döntéshozók figyelmét a csaknem 2 millió magyar embert érintő problémára. Több tucat írásbeli kérdést, levelet intézett az illetékesek felé, és a tavaszi ülésszak végezetével 2 munkaértekezletet is összehívott, melyen az önkormányzatok és a média szereplőivel próbálták keresni a kiutat a jelenlegi kilátástalan helyzetből.
Ez idő alatt a kormányzat és a képviselői együttműködésükről biztosították őt és a civileket, azonban mára már nyilvánvalóvá vált, hogy 2011-ben nem történik előrelépés a parlagfű elleni küzdelem terén.
A szocialista képviselő példaként említette, hónapok óta sürgetik a kormánybiztos kinevezését, a Vidékfejlesztési Minisztérium munkacsoportjának kibővítését, komplex kormányzati stratégia elfogadását, a bejelentések leegyszerűsítését, az adófizetők egy százalékos felajánlására intézkedési terv kidolgozását majd elfogadását, a belterületekkel kapcsolatos eljárás megváltoztatását stb.. Kezdetben a kormányzat részéről az a válasz érkezett, hogy az előkészületek folyamatban vannak, az ügyet napirenden tartják és vizsgálják, de a legutóbbi reagálásokban már azt irányozták elő, hogy csak 2012-ben lehet megoldása a felvetett problémáknak.
Ez esetben mit tesz az Orbán-kormány ebben az évben a 2 millió magyar ember egészségéért, akik rettegve néznek az elkövetkezendő néhány hónap elé? Miért vizsgálódnak hónapok óta, mikor szakemberek, civilek, kormánypárti és ellenzéki képviselők, polgármesterek, önkormányzati szövetségek vezetői egybehangzóan egyetértenek a javaslatok döntő többségében? Miért nem lehet az adófizetők egy százalékos felajánlására készített intézkedési tervet teljes körűen megismerni?
Ilyen és hasonló jellegű kérdéseket fogalmazott meg az MSZP-s politikus, melyre mihamarabb várja a kormányzat válaszát. Végül hangsúlyozta, habár itt a parlagfű-szezon, talán még nem késő olyan azonnali hathatós lépések megtétele, melyektől eredmények várhatóak még ebben az évben.
2011. július 24. 17:52
Minden ígéret ellenére
Nem történtek konkrét lépések a parlagfű elleni küzdelem terén a kormányzat részéről.