Azért gondoljuk, hogy ma a legfontosabb a kérdés közszférában dolgozók fizetésemelése, mert annyira lezüllesztette ez a kormány a közszolgáltatásokat, hogy azok már alig működnek. Az oktatásból, ez egészségügyből, a szociális ellátásból együtt 1100 milliárdot vontak ki az elmúlt években. Ez iszonyatosan sok pénz, nem csoda, hogy az érintett ágazatok nagyon komoly bajban vannak. Egyébként ugyanilyen problémákkal kellet szembenéznünk, amikor 2002-ben kormányra kerültünk, hiszen Orbánék akkor is kizsigerelték a közszférát: nem volt ápolónő, mentős, szociális gondozó. Ma annyival rosszabb a helyzet, hogy már orvos sincs. Ijesztő az is, hogy ismét 9 és félszeres különbség van a legszegényebb és a leggazdagabb egy millió ember között.
Ezen a helyzeten haladéktalanuk változtatni kell, ezért mondjuk, hogy az említett területeken dolgozó közalkalmazottak nettó bére emelkedjen 50 százalékkal. Ezzel együtt követeljük, hogy ne legyen olyan dolgozó a közszférában, aki nettó 150 ezer forintnál kevesebbet visz haza. Ezen belül, akinek felsőfokú végzettsége van, az legalább 170 ezer forintot keressen, akinek pedig egyetemi vagy mester diplomája van, az nettó 200 ezer forintnál ne kapjon kevesebbet. Azt reméljük, hogy ettől helyreáll az egyensúly, és itthon maradnak a pályakezdő orvosok, tanárok, fogorvosok, szociális munkások.
Első ránézésre úgy tűnik, hogy ezzel a közszférában dolgozóknak és a családjuknak segítenénk, amit ők egyébként megérdemelnek, amire rászolgáltak, hiszen ők az országot szolgálják. De ezzel mindenkin segítünk - fiatalokon és időseken, aktívakon és nyugdíjasokon -, mert ha még felkészültebbek az orvosok, a pedagógusok, az ápolónők, akkor mindenki magasabb szintű szolgáltatást kap, olyat, amilyet ma hiába várunk.
Azt állítja a kormány, hogy jól szalad a szekér, a reformok működnek, vagyis van pénz, csak nem azok kapják, akik megérdemlik, hanem maguk között osztják szét a százmilliárdokat. Mi egészen mást gondolunk a jövedelem-, az adó- és a szociálpolitikától, és ezt kormányon meg is fogjuk valósítani. Akkor újra tárgyalunk majd a versenyszférában dolgozók fizetésemeléséről, és közmegegyezést alakítunk ki ebben a kérdésben is.