Némi leegyszerűsítéssel, de biztosan állítható, hogy a magyar történelem szinte minden – akár véres – konfliktussal járó törekvése a honfoglalástól a forradalmakon és szabadságharcokon át egészen a rendszerváltásig mind azt a szándékot szolgálta, hogy a magyar nemzet egy felvilágosult és gyarapodó európai közösség tagja legyen. Hogy elérjen oda, ahol most vagyunk.
A tizenhárom évvel ezelőtti népszavazáson a választók nyolcvannégy százaléka döntött az uniós tagság mellett, és – bár az akkori remények, kivált a ködös és rózsaszín álmok nem váltak valóra maradéktalanul – a magyar emberek erős többsége, több mint hetvenhárom százaléka továbbra is az unió pártján áll. A Political Capital egyik tavalyi tanulmánya pedig egyértelművé tette, hogy a magyar válaszadók több mint fele, egészen pontosan hatvanhat százaléka az EU további, még mélyebb integrációjának a híve. Vagyis arra az aktuális kérdésre, hogy „mit kíván a magyar nemzet?", a válasz egyértelmű: megkérdőjelezhetetlen tagságot az Európai Unióban és a nemzetállami külön utak helyett mélyebb integrációt. Szorosabb, egységesebb, együttműködőbb és szolidárisabb Európát s benne Magyarországot. Azt, amit Orbán Viktor és a Fidesz is támogatott, amikor még nem adták el a lelküket a hatalomnak, illetve a lenyúlható eurók és a ki tudja, még honnan érkező pénzek, rubelek csábításának.
Az egyre inkább mag-Európára és perifériaországokra szakadó közösségünk kapcsán Orbán Viktor a következő évek „nagy intellektuális kihívásának" nevezte annak eldöntését, hogy Magyarország a közös európai pénzt használó európai egységhez (és mint ilyen a tovább haladó magországokhoz) csatlakozzon-e inkább, vagy maradjon kívülálló, önálló, amolyan kuruc nemzetállam. Legyen nagyon világos, a kormányfő egészen pontosan arról beszélt, hogy szerinte az önálló gazdaságpolitika, az önálló nemzetpolitika és az önálló szociálpolitika (!) feladását jelenti a mélyebb integráció, amivel kapcsolatban ugyan nem foglalt állást, de szerinte ez a nemzeti önállóság feladásával egyenlő. Leegyszerűsítve: a nemzeti önállóság Orbán számára azt jelenti, hogy senki ne szóljon bele, senki ne lásson rá arra, hogy miként alakítja a gazdaságpolitikánkat, miként és mennyit költünk szociális juttatásokra. Szerinte a nemzeti önállóság része nem mérni a mélyszegénységet Magyarországon (mert akkor nincs is), vagy magánpénzzé minősíteni a jegybankból kitalicskázott közpénzek százmilliárdjait. Ne legyünk tovább politikailag korrektek: Orbán számára a nemzeti önállóság a háborítatlan lopáshoz való joggal egyenlő. Az európai közösség mélyebb integrációja pedig ebben akadályozná meg. Ezért ellenzi, nem másért.
A magyar miniszterelnök nem ostoba, csak végletesen aljas. Pontosan tudja, hogy Magyarország biztonsága és jövője egy együttműködő, egységes és szolidáris Európában van. Most azonban a hatalmi mámor és a pénzéhség felülír mindent; nem számít más, „csak a Fidesz". Pedig Orbán Viktor tisztában van azzal, hogy – idézet tőle – „Brüsszel nem Moszkva". Tisztában van azzal, hogy, mint azt még 2009-ben a Magyar Nemzetben írta: „Egy erős, szolidáris és összehangoltan cselekvő Európai Unió sokkal jobban helyt tud állni a globális versenyben, és hatékonyabban tud szembenézni a jelenlegihez hasonló jelentős kihívásokkal, mint a tagállamok külön-külön." A jelenleg az unió szétverését szolgáló különutasságot képviselő Orbán Viktor ugyanitt még azzal érvelt, hogy „balgaság lenne a teljesen szuverén nemzetállamok Európájáért kardoskodnunk". A Fidesz vezetője szerint „sokszor olyan kudarcokért is Európát szidjuk – akaratlanul is a kormányzat érdekeinek megfelelően –, amelyekért pedig nem az EU, hanem a magyar kormány a felelős. Csak éppen a kormány kommunikációs gépezete a felelősséget ügyesen áthárítja Brüsszelre, ami azért is lehet sikeres, mert az Európai Unióhoz történt csatlakozásunkkor azt gondoltuk, hogy a legnagyobb problémát a szuverenitásunk feladása jelenti." Ezek Orbán szavai. Amelyek világossá teszik, hogy tisztában van a valósággal és azzal, ami abból következik, de jól sejthető érdekből mégis azzal ellentétesen cselekszik. A nemzet ellenében cselekszik.
Egyetlen tétel még: a Fidesz 2009-es európai parlamenti választási programja feketén-fehéren rögzíti, hogy szerintük az Európai Uniót olyan eszközökkel kell felruházni, hogy tagjait folyamatosan az értékek képviseletére és az alapelvek betartására tudja késztetni; enélkül ugyanis nincs erős Európa. „Ellentmondás, ha elvárjuk az uniótól, hogy vegye rá a normakövetésre a tagállamok kormányait, de vonakodunk attól, hogy ehhez a szuverenitásunkat esetleg csorbító felhatalmazást adjunk" – ez (volt) a Fidesz alapvetése nem is olyan régen. Most ezt és vele együtt a magyarságot árulják el az álkurucos, „Brüsszel" elleni gyűlöletkeltésükkel.
A magyar kormányfő az állami rádióban legutóbb – az újkori magyar történelem legsúlyosabb mondatát elejtve – azt mondta, hogy „nem csinálunk Európát Magyarországból!". És hogy mit kíván a magyar nemzet? Ennek az ellenkezőjét. Orbán nélkül.A Fidesz az európai közösség elleni gyűlöletkeltéssel és az unióval szembeni szabadságharcával tudatos és előre megfontolt hazaárulást követ el.
Ujhelyi István