„A Movember Mozgalom célja, hogy felhívja a figyelmet a férfiak egészségét érintő komolyabb problémákra, elsősorban a prosztata megbetegedésekre” – kezdte felszólalását a szocialista politikus. Elmondta, Magyarország élen jár a daganatos megbetegedések okozta halálozásban. A szakemberek szerint pedig a szűrővizsgálatoknak és az egészséges életmódnak nagy szerepe van a betegség megelőzésében, azonban még mindig nagyon alacsony a szűrési hajlandóság.
Komjáthi Imre szerint a hazai egészségügyi rendszer számos olyan problémával és hiányossággal küzd, mely jelentősen megnehezíti a szűrésre való eljutást. A szakemberhiány, forráshiány és az információhiány együttese azt eredményezi, hogy a betegek számára teljesen kiismerhetetlenné válik a „betegút”, amin haladniuk kellene. Így sokszor nem tudják, hogy hova is kell menniük, hova kellene időpontot kérniük, hogy eljussanak egy szűrésre, megfelelő kezelésre.
A szocialista országgyűlési képviselő szerint fontos, hogy ne csak egy hónapon át, novemberben, hanem egész évben figyeljenek oda a férfiak az egészségükre. „Bíztatom férfitársaimat, hogy tegyék félre a büszkeségüket és merjenek megelőzés és kezelés céljából szakorvoshoz fordulni!” – foglalta össze gondolatait Komjáthi Imre.
Minderre tekintettel az MSZP társelnöke a következő kérdéseket tette fel Pintér Sándor belügyminiszternek:
- Hol és milyen szűrések érhetők el a férfiak számára az őket érintő speciális problémákkal kapcsolatban?
- Van-e elegendő kapacitás ezekre?
- Mit tesz a kormány annak érdekében, hogy minél többen forduljanak orvoshoz akár megelőzés, akár kezelés céljából?
- Hogyan segítik az érintettek informálását?