Az MSZP évek óta dolgozik a daganatos betegségek kezelésének, megelőzésének hatékonyabbá tételéért, azért, hogy minden adott legyen a korai felismeréshez. Ennek fontossága pedig túlmutat a pártpolitikai hovatartozáson. 2023. októberében ezért vittük a Népjóléti Bizottság elé javaslatunkat a mellrák elleni hatékonyabb fellépésről.
Akkor szóban ugyan egyetértett minden kormánypárti képviselő is kezdeményezésünkkel – melyet a jegyzőkönyv is bizonyít - végül tartózkodásuk miatt nem került napirendre javaslatunk.
A most közölt adatok azt mutatják, hazánk nagyon le van maradva a rák elleni küzdelemben, 2021-ben harmadával haladta meg a magyarországi daganatos halálozások száma az EU-átlagot.
A korábban említett bizottsági ülés óta több mint egy év telt el, ezért most írásbeli kérdést nyújtunk be, hogy a kormány beszámolhasson arról, milyen intézkedéseket tettek, hogy a jelenlegi – friss adatok által is alátámasztott – lesújtó tendencia megváltozzon.
A magyar emberek élete nem csupán egy statisztikai adat. Mindent meg kell tennünk, hogy a lehető legtöbben éljenek egészségben hosszú életet. Az időben felismerhető és így megelőzhető betegségekre különösen nagy hangsúlyt kell fektetni, és a legszélesebb körben elérhetővé kell tenni a szűrővizsgálatokat, hogy ne haljanak meg tömegek értelmetlenül.
Komjáthi Imre, az MSZP elnöke