A fiatal képviselő elmondta, az MSZP oktatáspolitikai elve szerint a jó szakképzési rendszer kialakítása Magyarország érdeke, valós társadalmi és gazdasági igény, de ezt az átalakítást nem úgy kell elérni, hogy a gimnáziumi oktatás kárvallottja legyen a folyamatnak, s ezáltal minél kevesebb tanulónak legyen lehetősége bekerülni később a felsőoktatásba.
A szakszervezetekkel is maximálisan egyetértünk abban, hogy egy szakmát tanuló fiatalnak is legyen lehetősége érettségizni minél nagyobb számban – mondta. Ez mindenképpen a munkaerő-piaci versenyképességüket és érvényesülési esélyeiket szolgálja.
Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében nagyon sok fiatal eleve halmozottan hátrányos helyzetű családból származik, ahonnan nehéz felemelkedni egy modern, igazságos és méltányos oktatási rendszer megléte nélkül. Az MSZP ezt kínálja a fiatalok számára, és mindent megtesz ennek érdekében – jelentette ki Körei László. Nem engedhetjük, hogy fiataljaink perifériára szoruljanak, s kényszerből menjenek el a térségből és Magyarországról! Mi nem közmunka-alapú társadalomban, hanem versenyképes, tudásalapú társadalomban szeretnénk élni, alkotni és dolgozni. Erre vágyik a mostani Y generáció is, csak sajnos a tisztelt kormánytöbbség eltekint a realitásoktól – folytatta.
A pedagógiai folyamat egyidejűleg oktatási, nevelési és képzési célokat is kell, hogy tartalmazzon. Nem droidokra és szolgalelkű alattvalókra, hanem gondolkodni és cselekedni képes, önmagukért, családjukért és embertársaikért felelősséget vállaló modern állampolgárokra van szüksége a jövő Magyarországának. Mi ilyen világot kívánunk teremteni! – hangsúlyozta a képviselő.
Körei László a sajtótájékoztatón kijelentette, az MSZP úgy ítéli meg, hogy a modernizáció egyik jelentős gátja a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ, amely egy hibás, erőltetett módon központosított oktatáspolitika nem megfelelő struktúrája.
A képviselő elmondta, nem a benne dolgozó szakemberekkel, hanem önmagával a rendszerrel vannak óriási gondok, melyet a kormányzat átgondolatlanul és előkészítetlenül vezetett be az előző ciklusban.
A Fidesz-KDNP milliárdokat fordított a KLIK kiépítésére, melyeket inkább az oktatási ágazat szereplőire, a minőség javítására és a gyerekekre kellett volna fordítani – hangsúlyozta.
Körei László kijelentette, az MSZP a pedagógusok és a gyermekek oldalán áll, szemben a nagy állami „vízfejjel”, és azért küzd, hogy a jövőben az igazgató újra az adott intézmény tényleges vezetője legyen, ne csak a bábállam szereplője és kiszolgálója.
Csabai Lászlóné, megyei alelnök kiegészítésként hozzátette, hogy a valamennyiünk által elismert és elfogadott Pokorni Zoltán, fideszes oktatáspolitikus is éppen ma nyilatkozott arról, hogy ez az út nem helyes, nem kényszerrel, arroganciával, adminisztratív úttal kell ezt a lépést megtenni, hanem valóban azzal, hogy a szakképzésben a jó képességű gyerekeknek is érdekük legyen tanulni, érettségit és szakképzést szerezni.