mszp.hu | Belföld
2020. február 11. 00:27

Módosítsák a rendvédelmi törvényt!

Módosítsák a rendvédelmi törvényt!
Az MSZP azt követeli, hogy módosítsák a rendvédelmi törvényt (Hszt), hogy az garantálja mind a hivatásos, mind a nem hivatásos rendvédelmi dolgozók kiszámítható béremelését – mondta Harangozó Tamás, a MSZP frakcióvezető-helyettese az ATV-ben hétfőn.

A kormány ugyanis teljesen kihagyta az idei béremelésből a rendvédelmi igazgatási szolgálati viszonyban foglalkoztatottakat, több tízezer embert. Ők a rendvédelmi szerveknél közalkalmazotti és köztisztviselői státuszban dolgoznak.

Tavaly elvették tőlük a korábbi jogviszonyukat és cserébe először 10, majd 5%-os béremelést ígértek nekik. De „hiába voltak a kormányzati bejelentések, becsapták ezeket az embereket!” – szögezte le Harangozó a tévé Start című műsorában.

„Megérkeztek a bérpapírok és a bérpapír, amit én is a saját szememmel láttam, az konkrétan 0, azaz nulla forintot jelentett” – mondta el.

De az a 10%-os emelés, amelyet a hivatásos állomány tagjai idén megkaptak, sem a törvényből következik: béren kívüli juttatásként adták oda – hívta fel a figyelmet.

„Mi azt szeretnénk, hogyha az életpályamodell részeként ezeket törvényben garantálva, tisztességesen és kiszámíthatóan kapnák az emberek, nem akkor, amikor éppen kedvük van vagy amikor éppen nincs kedvük” a minisztériumoknak juttatást adni.

A Hszt-t ezért módosítani kell, hogy a hivatásosok és a korábbi közalkalmazottak és köztisztviselők béremelését törvényben garantálja – mondta Harangozó.

A műsorvezető elsorolta, kiket érint a törvény: a rendőrség, a katasztrófavédelem, a büntetés-végrehajtás, a terrorelhárítás, a bevándorlás- és menekültügyi hivatal, a nemzetvédelmi szolgálat, a nemzetbiztonsági szolgálatok, szakszolgálatok és a rendészeti szakgimnáziumok hivatásos és civil alkalmazottait.

NVB: ne legyenek gyávák!

2020-08-21 19:28

Kapcsolódó párttagok