Elmondta, hogy Gulyás Márton után letartóztatták Antal Nikolettet, az MSZP egyik párttagját is. Őt tegnap „közlekedési kihágás” ürügyén vitték be az Octogonról, ma napközben engedték el.
Botka László miniszterelnök-jelölt a fórumon arról beszélt, hogy a magyar embereknél betelt a pohár, már nem csak Budapesten, hanem más nagyvárosokban is tüntetések vannak. Utcára mentek a fiatalok, akiknek eddig nem lehetett hallani a hangját. Hangsúlyozta: az emberek döntő többsége kormányváltást akar. Az elmúlt hetek kormányzati döntései nem a véletlen művei voltak, hanem Orbán ördögi és tudatos politikájának részei. Mert Orbán semmi olyat nem tűr el, ami nem tőle függ. Nem akarja, hogy ebben az országban legyen olyan egyetem, iskola, intézmény, ami nem tőle függ. Nem akarja, hogy legyenek olyan civil szervezetek, amiket nem ő pénzel. Nem akarja, hogy legyen valaki, az Európai Unió, amihez a saját akaratunkból tartozunk, aki számon kérheti rajta a szabadságot, az európaiságot és a demokráciát. Nekik üzent hadat. Ezek a lépések nyitották fel a magyarok szemét.
A miniszterelnök-jelölt programját bemutatva elmondta: a kormányváltáshoz szükséges, de nem elegendő a demokraták összefogása. Meg kell nyerni a 2010 előtt elveszített baloldali választók bizalmát, és ehhez határozott szocialista program kell. Igazságos társadalmat fogunk építeni – jelentette ki.