mszp.hu | Belföld
2024. április 17. 14:08

Molnár László (1957-2024)

Molnár László (1957-2024)
Türelemmel viselt hosszú betegség után elhunyt Molnár László, az MSZP korábbi országgyűlési képviselője.
Molnár László 1957. augusztus 22-én született Békéscsabán. Általános és középiskolai tanulmányait Békéscsabán végezte. Autókarosszéria-lakatos végzettséget szerzett, majd a Magyar Testnevelési Egyetemen sportvezetői oklevelet szerzett 1991-ben. 
 
1993-ban a Budapesti Közgazdaságtudományi Egyetemen vállalkozó-menedzseri szakát is elvégezte, ezután pedig a Janus Pannonius Tudományegyetemen 2001-ben jogi szakokleveles vállalkozói menedzseri képesítést szerzett.
 
Szakmai pályafutása mellett, 1967–1981 között az Előre Spartacus SC labdarúgója is volt.
 
Politikai karrierjét 1978-ban kezdte, 1989-ben pedig a Magyar Szocialista Párt alapítói között volt. 
 
1998 és 2002 között a Békés Megyei Önkormányzat tagja volt, 2002-ben választották országgyűlési képviselővé. 
 
2004-től 2006-ig az MSZP frakcióvezető-helyetteseként dolgozott. 2006 és 2010 között ismét a Békéscsaba központú választókerület országgyűlési képviselőjeként tevékenykedett.
 
A MSZP közössége osztozik a család, a barátok és a kollégák fájdalmában.  
 
Nyugodjék békében!
 
MSZP