mszp.hu | Belföld
2024. április 23. 14:46

Molnár Zsolt: A június 9-i választásokon több szempontból is lehet majd győztest hirdetni

Molnár Zsolt: A június 9-i választásokon több szempontból is lehet majd győztest hirdetni
Hivatalosan is kezdetét vette hétvégén a június 9-i választásokat megelőző kampány. Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, országgyűlési képviselője az ATV Aktuál című műsorában beszélt hétfő este az európai parlamenti, valamint az önkormányzati választások fontosságáról, azok várható alakulásáról és szóba került Balog Zoltán református püspök szerepe a bicskei kegyelmi botrányban is.

Molnár Zsolt elmondta, a napokban Szombathelyen és Pécsett járt, így megerősítheti azt, nem csak a fővárosban, vidéken is dübörög a kampány, az általa eddig meglátogatott városokban pedig nagy valószínűséggel meg fogják őrizni pozícióikat a jelenlegi koalíciós polgármesterek. Az MSZP pártigazgatója szerint annyiban más most a helyzet a szokásos kampányokhoz képest, hogy az ajánlásgyűjtés napjaiban még számos nyitott kérdés van, ez nem megszokott, ezért ezeket a lehető leghamarabb le kell zárni.

A főpolgármester-választással kapcsolatban Molnár Zsolt úgy nyilatkozott, hárman indulnak érdemi támogatottsággal, ez pedig kedvez Karácsony Gergelynek. Amennyiben Szentkirályi Alexandra visszalép, az kihívást jelenthet a jelenlegi főpolgármesternek, hiszen Vitézy Dávid a szakértelem látszatával indul. A szocialista képviselő szerint izgalmasabb lesz a verseny, ha Karácsony és Vitézy között dől el a városvezetői pozíció, azonban szerinte ebben az esetben is Karácsony Gergely lesz a befutó.

A Závecz Research kutatása szerint az MSZP-DK-Párbeszéd koalíció 26 százalékon áll a biztos szavazók körében, ez egyúttal az MSZP EP-képviselőjelöltjének, Tüttő Katának a bejutását is jelentené. Molnár Zsolt elmondta, elfogadná ezt végeredménynek, örülne, ha így alakulna a választások eredménye. Szerinte az idei kampány rendkívül kiszámíthatatlan lesz, Magyar Péter megjelenése felkavarta az eddigi berendezkedést. Jelenleg úgy tűnik, hogy a TISZA párt leginkább a Kétfarkú Kutya Párttól, a Momentumtól és a Mi Hazánktól vesz el szavazatokat. Ezen pártok között a következő időszakban is lesz szavazatmozgás.

A műsorban szó volt arról is, hogy Orbán Viktor egy nemesgörzsönyi magtározóban kezdte országjáró kampányát. Molnár Zsolt ezzel kapcsolatban arra hívta fel a figyelmet, a miniszterelnök által közzétett fotókon nem köszön vissza a Fidesz hagyományos világa, sokkal inkább csak a kormányfő személyét és a béke üzenetét hivatott erősíteni.

A június 9-i választásokon komoly kérdés, ki nyer valójában, hiszen több szempontból is lehet majd győztest hirdetni. Az önkormányzati választásokat tekintve a Fidesznek kedvez a terep, az ellenzéknek itt nem szabad az egymás elleni indulás hibájába esni. Az európai parlamenti választások tekintetében azonban magasan van az elvárás a kormánypárttal szemben, amennyiben Závecz kutatása beigazolódik, akkor az megmagyarázhatatlan vereség lesz a Fidesznek. A választási matematika miatt pedig kialakulhat, hogy a Fidesz-KDNP csupán hét mandátumhoz jut, az eddigi tizenhárom helyett. Az önkormányzati és az EP választások közötti különbségek tehát komoly izgalmakat okozhatnak.

Az utolsó téma Balog Zoltán kijelentéseiről szólt, melyek szerint egy olyan lelkészt is menteni próbált, akit bilincsben vittek volna el a rendőrök. Az MSZP pártigazgatója szerint a püspök abba a hibába esett, hogy „a politikusok között a leginkább református püspök és a református püspökök között leginkább politikus, és ez nem fenntartható”. Azt, hogy melyik tisztségében marad meg, az élet úgy tűnik, eldöntötte helyette. „Bölcs javaslat volt a felvilágosodás korában, az, hogy az államot és az egyházat válasszuk szét” – foglalta össze gondolatait Molnár Zsolt.

Kapcsolódó párttagok