A parlament keddi ülésnapján Molnár Zsolt, az MSZP országgyűlési képviselője kétszer is felszólalt a Fidesz által benyújtott békepárti javaslat kapcsán. A politikus először napirend előtti felszólalás keretében beszélt arról, hogy a kormánypárt „békeversenyt” hirdetett. A Fidesz szeretne mindenkit túllicitálni békepártiság terén. A politikus kiemelte, a „patrióta szociáldemokraták” mindig is a béke pártján álltak.
Az MSZP pártigazgatója elmondta, a Fidesz javaslatában vannak jó és támogatható pontok, azonban a tervezet nem minden pontja ilyen, ugyanis a javaslatban elrejtettek olyan pártpolitikai kérdéseket, amelyek kizárólag a regnáló hatalom érdekeit szolgálják. Ilyen például az infláció kérdése, aminek nem kizárólagos oka a háború, hanem közrejátszik ebben a kormány adópolitikája is, valamint a nemzeti konzultációra vonatkozó rész is megtévesztő lehet, hiszen a kormány a csupán 1,4 millió ember által kitöltött konzultáció eredményét akarja kivetíteni az egész magyar társadalomra. Amennyiben az MSZP igennel szavazna a javaslatra, akkor legitimálná ezeket a hamis, valótlan és csupán pártpolitikai célokat szolgáló állításokat is.
Molnár Zsolt később vezérszónoki felszólalás keretében folytatta a párt álláspontjának az ismertetését. „Mi a célja a javaslatnak?” – tette fel a kérdést az MSZP politikusa. A válasz pedig kettős, egyrészt a cél kettéosztani a magyar társadalmat, másrészt politikai hasznot remélnek tőle a kormánypárt politikusai, hiszen szeretnék a baloldali képviselőkre rásütni a „háborúpárti” jelzőt. „Az egész nyilatkozatot beleöntötték egy közös bográcsba. Egy ilyen nyilatkozatot nem lehet 4/8-ad részben, vagy 1/2-ed részben támogatni – mert ez lényegében ugyanaz – hanem vagy meg lehet szavazni, vagy nem” – érvelt az országgyűlési képviselő.
Az igazi „patrióta szociáldemokraták” számára fontos, hogy fellépjenek a háborúval szemben, és a békéért küzdjenek. Az MSZP elfogadhatatlannak tartja, hogy a Fidesz csapdába akarja csalni a pártokat a békepárti nyilatkozattal. Hiszen a kormánypárti politikusok javaslata békepárti és háborúpárti oldalakra osztaná a társadalmat. Pedig nincs olyan józan gondolkozású ember, aki támogatná a háborút. „Visszautasítjuk a háborúpárti jelzőt” – mondta a pártigazgató.
Vannak olyan kérdések azonban, amiben nemzeti konszenzusnak kellene lenni. Ilyen például a háború elutasítása vagy a békéért való kiállás. A békepárti nyilatkozattervezet okozta csapdahelyzetből kétféleképpen lehetne kitörni. „Az egyik lehetséges mód az lenne, hogy a nyilatkozatból kiveszik azokat a pontokat, amelyek nem oda illenek és semmi közük a békéhez. De ennél van egy jobb alternatíva, a Magyar Szocialista Párt javaslata” – érvelt a politikus. Az MSZP azt indítványozta, hogy a magyar békepárti javaslatba kerüljön bele az ENSZ békedokumentuma is, amely kiáll Ukrajna szuverenitása mellett. „Azt a hamis látszatot ne keltsék, hogy aki egy az egyben nem hajlandó megszavazni ezt a nyilatkozatot, az háborúpárti! Ismétlem, nem vagyunk háborúpártiak, mi is békét szeretnénk” – jelentette ki a szocialista politikus. Molnár Zsolt elmondta, hogy a Magyar Szocialista Párt egy olyan patrióta szociáldemokrata párt, amely a béke és a magyar érdekek mellett elkötelezett.