mszp.hu | Belföld, Külföld
2022. február 24. 16:05

Felkészültünk a Kárpátalja felől érkező menekültek fogadására

Felkészültünk a Kárpátalja felől érkező menekültek fogadására
Kitört a háború Ukrajnában: nem a kelet-ukrán, hanem a teljes inváziós, rosszabb forgatókönyv valósult meg az orosz agresszió nyomán, ami nem valószínű, hogy mindössze néhány hét alatt rendeződni fog.

Most a menekültek segítésével és a várhatóan elhúzódó válság megfelelő kezelésével kell elsősorban foglalkozni – erről beszélt Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója, az Országgyűlés Nemzetbiztonsági bizottságának tagja a bizottság ülési után csütörtök reggel az ATV Start című műsorában.

Kérdésre elmondta, nem nyugtatták meg a bizottság ülésén elhangzottak: egyértelmű, hogy lesz háború, már csak annak a mértéke és kiterjedése a kérdés, hiszen a lokalizált konfliktus helyett úgy néz ki, a legrosszabb forgatókönyv felé haladnak az események. „Minden szolidaritásunk az ukrán nemzeté és különösen az ott élő magyarságé. (…) Nagyon komoly szankciórendszerekre van szükség, az EU és a NATO megtesz ezért mindent – katonai segítségnyújtást én nem tartok valószínűnek és mások sem – ez olyan konfliktushoz vezethetne, ami túlnő Oroszország és Ukrajna konfliktusán –, de az agresszornak sosem szabad engedni” – értékelte Molnár az ukrán-orosz konfliktus során kialakult helyzetet.

A Nemzetbiztonsági bizottság MSZP-s tagja elmondta, alapvetően a gazdasági szankciók lehetnek azok, amelyek visszaszorítják az ügyet a két szakadár kelet-ukrajnai megye térségére.

A ma már hazánk felé megindult menekülthullámmal kapcsolatban Molnár megerősítette, a Belügy és honvédség szervei állításaik szerint felkészültek erre. „A kárpátaljai magyarság nagyon sok szempontból nyilván Magyarország felé is veheti az irányt, lehetünk tranzitállomás is nem magyar származásúak részére is, felkészültünk erre” – jelentette be.

Az MSZP pártigazgatója utalt arra is, hogy a legtöbb menekült, akár milliós nagyságrendben is, vélhetően az ukrán többségi társadalomból kerül majd ki, akiknek nyilvánvalóan nem Magyarország, hanem leginkább Lengyelország, Szlovákia, Csehország, Németország és más, erősebb gazdaságok lehetnek a céljai.

A szocialista politikus előrevetítette, az orosz agressziónak lesz érezhető gazdasági hatása az európai térségben különösen az orosz földgáz tekintetében, aminek befolyását csökkenteni kell. „Magyarország ebből a szempontból rövidtávon – én úgy mondanám – nincsen kiszolgáltatott helyzetben, természetesen ez középtávon változhat” – mondta el. 

Kapcsolódó párttagok