Az alföldi megyeszékhely szandaszőlősi részében azért kellett a választást kiírni, mert a 2010-ben megválasztott képviselő, az október elsejétől Jász-Nagykun-Szolnok megyei kormánybiztosnak kinevezett Kállai Mária (Fidesz) visszaadta mandátumát.
Ráczné Terenyei Márta, a helyi választási iroda vezetője arról tájékoztatta az MTI-t, hogy az 5476 választásra jogosult állampolgár közül 1552 élt szavazati jogával, így a részvételi arány 28 százalékos volt. A voksok közül hetet érvénytelenítettek. Az 1545 érvényes szavazatból Petrovay Zoltán (MSZP) 703-at, Hegyiné Mladoniczki Éva (Fidesz) 531-et, Kézér Tamás (Jobbik) 187-et, Szabó Zsolt (LMP) 112-öt, míg Bánvölgyi Attila (Munkáspárt) 12-öt kapott.
Iváncsik Imre, az MSZP Jász-Nagykun-Szolnok megyei elnöke jelöltjük győzelme után az MTI-nek elmondta: véleménye szerint alapvető fordulat állt be hazánkban pártok megítélésében. Az emberek elégedetlenek a Fidesz politikájával, elegük van az állandó múltba való mutogatásból, és csalódtak a kormány valamint a helyi önkormányzat tevékenységében. Külön öröm számukra, hogy a választási kampányban negyven fiatal segítette munkájukat - tette hozzá.
MSZP-s siker Szolnokon
Petrovay Zoltán, a Magyar Szocialista Párt jelöltje nyerte a vasárnap tartott időközi önkormányzati választást Szolnokon, a 7. számú egyéni választókerületben.