MTI | Belföld
2018. december 04. 16:16

MSZP: a kormánynak nincs igazi nőpolitikája

Még ma is küzdeni kell a nők esélyegyenlőségéért, a kormánynak nincs igazi nőpolitikája, családpolitikája pedig vitatható - hangzott el egy keddi budapesti konferencián.

A Nők a politikában című tanácskozáson Tóth Bertalan, az MSZP elnöke, frakcióvezetője azt mondta, Magyarországon ma olyan hatalom van, amely rombolja a társadalom közös értékeit. A mostani hatalom azt gondolja a nőkről, hogy a konyhában van a helyük, meg igen gyakran a szülőszobában és nincs rájuk szükség a közéletben - tette hozzá. Az MSZP küzd ez ellen, természetesnek gondolja a nők társadalmi szerepvállalását - mondta. A pártelnök szerint nemcsak a női egyenjogúságért és az egyenlő bérekért kell küzdeni, hanem a magyar jogállamért, a munkavállalók jogaiért, az elesettekért is. "Mi, szocialisták nem még több gazdag embert akarunk, hanem sokkal kevesebb szegény embert" - fogalmazott.

Tóth Bertalan közölte, elfogadják a Magyarországon működő multicégek tevékenységét, de az MSZP nem a multik, hanem a náluk dolgozó munkavállalók oldalán áll, ezért is tartja felháborítónak a "rabszolgatörvényt", a munka törvénykönyvének túlórával kapcsolatos módosítását. A javaslat arról szól, hogy teljes mértékben kiszolgáltatják a magyar munkásembereket a munkaadóknak - mondta. Ráadásul - folytatta - egy új módosító javaslat szerint a folyamatból kiiktatják a szakszervezeteket is, elegendő lesz az üzemi tanáccsal megállapodnia a munkavállalónak.  Az ellenzéki politikus jelezte, támogatják a szakszervezetek minden lépését, így a szombati demonstrációjukat is.

 

Gurmai Zita, az MSZP országgyűlési képviselője, az Európai Szocialisták Pártja nőszervezetének (PES Women) elnöke szerint ma a kormányzatnak nincsen igazi nőpolitikája, van ugyan családpolitikája, de azok nem léteznek számára, akiket nem tud a családpolitika keretei közé beszuszakolni. A politikus, az Európai Progresszív Tanulmányok Központjának (FEPS) alelnöke közölte, nők százezrei élnek kényszerből egyedül, vagy nevelnek egyedül gyermeket. A gyermekvállalás elősegítése ott kezdődik, hogy minden magyar gyermeknek örülünk, minden magyar szülőt támogatunk, minden magyar családot elismerünk - közölte. Hozzátette: ismételten javaslatot tettek a családi pótlék emelésére, mert a szülők keresete nem lehet a gyermektámogatás mértékének fokmérője.

 

Gurmai Zita szerint Magyarországon jobban élni például úgy lehetne, ha nem emelnék fel a túlórakeretet. "Ez például egy elég egyszerű módja annak, hogy a gyermekeknek legyen anyjuk és apjuk is, kedves Novák Katalin" - fogalmazott. Azok mellett a nők és családok mellett vannak, akiknek, amelyeknek a hangját nem hallják, vagy akik úgy hiszik, hogy a kormánynak "nem dolga bugyikban, hálószobákban és a családok magánéletében turkálni" - hangoztatta.

 

Baja Ferenc, a Táncsics Alapítvány elnöke arról beszélt, hogy a Fidesz és a Jobbik sem elkötelezettje az esélyegyenlőségnek és a női egyenjogúságnak. Az MSZP-re ellenzéki pártként kemény harc vár, amikor ezekért a célokért küzd tovább - tette hozzá.

 

 Agnes Hubert, a Gender Five Plus elnöke azon véleményét hangoztatta, hogy amíg nem lesz több nő a politikában, addig nem mozdul előre az esélyegyenlőség, ezért is rendkívül fontos a jövő évi európai parlamenti választás. Szólt arról is, hogy Magyarországon az egyik legalacsonyabb a nők parlamenti aránya, tíz százalék alatt van, hasonlóan Törökországhoz. Az általa vezetett szervezetről azt mondta, egy feminista kutatói közösségről van szó, amelynek célja a képviseleti demokrácia előmozdítása.

 

 A konferenciát magyar nők választójogának századik évfordulója alkalmából a Táncsics Alapítvány mellett az Európai Progresszív Tanulmányok Központja, a Jean Jaures Alapítvány és a Gender Five Plus szervezte.