A nők, de nem csak a nők példáján látszik, hogy tovább mélyültek az igazságtalanságok hazánkban a fideszes kormányzás alatt – mondta el a Facebookon közvetített hétfői online sajtótájékoztatóján Gurmai Zita, az MSZP országgyűlési képviselője.
„Csaknem 12 év fideszes rablás után Magyarország lakóinak jóvátételre van szükségük! Az MSZP bízik abban, hogy jövő tavasszal Karácsony Gergely alakíthat kormányt, és egy olyan országot kezdhetünk építeni, ahol nem csak a kiváltságos kevesek gazdagodnak, hanem az emberek többsége élhet egyre jobban” – emelte ki Gurmai Zita.
Emlékeztetett, ugyanazért a munkáért a nők átlagosan 11,2%-kal kevesebb pénzt kapnak, mint a férfiak, ami munkaidőre átszámítva olyan, mintha a nők november végétől december végéig ingyen dolgoznának. Elmondta, a KSH adatai szerint a szegénységrés mértéke 2019-ben a 65 év feletti nők esetében 40%, ami csaknem négyszerese a 2010-es adatnak. Ez azt jelenti: a 65 év feletti nők szegénységének a mértéke csaknem a négyszeresére emelkedett 2010-hez képest.
Az MSZP szerint azonban a biztos megélhetés mindenkinek jár, ezért kezdeményezzük, hogy a nők öregségi nyugdíjkorhatára lefelé rugalmas legyen” – jelentette be.
„Támogatjuk, hogy azok a nők, akik legalább 40 év jogosultsági időt szereztek, a továbbiakban is csökkentés nélkül, az általános korhatár elérése előtt nyugdíjba vonulhassanak, sőt, még jobban segítenénk a korhatár előtt őket is, hogy jogosultságuk legyen az özvegyi nyugdíjra is” – tette hozzá.
Javasolta továbbá, hogy a közszférában választhatóan felfelé is legyen rugalmas a nyugdíjba vonulás időpontja. „Azt tervezzük, hogy bizonyos állami jogviszonyokban dolgozók, orvosok, tanárok és mások is dolgozhassanak nyugdíj mellett is” – hangsúlyozta.
„Az MSZP-ben hiszünk az egyenlőségben, ezért a kormányváltást követően azon fogunk dolgozni, hogy egyenlő megítélés alá essenek a nők és a férfiak az élet minden területén, így a munka világában is” – húzta alá a szocialista politikus.