Működőképes programja van az MSZP-nek a nők és a szociális ágazatban dolgozók helyzetének javítására

Működőképes programja van az MSZP-nek a nők és a szociális ágazatban dolgozók helyzetének javítására
A fontos, bérfejlesztésekre szánt pénzek nem „vesznek el”, a fogyasztáson keresztül azonnal visszakerülnének a nemzetgazdaságba, így a táradalom egészét emelnék fel.

Az MSZP programjában szerepelnek mind a nők igazságos bérezését javító, mind pedig a szociális dolgozók egyszeri 500.000 forintos támogatását célzó intézkedések. Ezek bevezetése nagyon is megérné gazdaságilag – ismertette Korózs Lajos, az MSZP országgyűlési képviselője kedden az ATV Start című műsorában.

„17-18%-kal kevesebbet keresnek ma a nők. Az „egyenlő munkáért egyenlő bért” elve már százéves probléma” – emlékeztetett Korózs.

Elmondta, az MSZP-nek és a köztársaságpárti összefogásnak fontos célja, hogy lépjen ebben az ügyben, és javítson a nők hátrányos helyzetén. „Az MSZP támogatja azon civil szervezetek, köztársaságpárti települések és cégek összefogását, akik nyilvános, önkéntes chartával vállalják, hogy a jövedelmi igazságosságot átláthatóvá teszik”.

Hozzátette, a férfiak és nők közti jövedelemkülönbség jellemzően nem a pályakezdéskor, hanem bő 10 évvel utána alakul ki. „Számtalan olyan intézkedés van, amivel a nők jövedelemhátrányát fel lehetne zárkóztatni Európához. Például a balti országok, vagy a skandináv országok ezt gyakorlatilag meg tudták oldani, és kormányváltás után ezt minden további nélkül számon lehet majd kérni az MSZP-n is” – hangsúlyozta a szocialista politikus.

A valószínűsíthető okokat elemezve kifejtette, egyrészt a gyermekvállalás veti vissza a nőket jövedelemszerző képességükben, másrészt ugyanazt a vezető beosztást a nők kevesebb pénzért is elvállalják, mit a férfiak. „Amikor egy pályázatot nyújtanak be, vagy egy motivációs levelet készítenek, akkor a nők magukat jövedelem szempontjából alacsonyabb szintre pozícionálják, mint a férfiak. Hosszasan lehet sorolni, milyen lehetőségek vannak kormányrészről a helyzet javítására, és ezeket véghez fogjuk vinni” – ígérte a nőknek pártja nevében a Parlament Népjóléti bizottságának elnöke.

Hangsúlyozta, ez erősen érinti a szociális ágazatot is, hiszen az is az egyik terület, ahol a nők aránya nagyon magas. „Ha a szociális ágazat dolgozói is kapnának egyszeri támogatást, ez is mindenkin segítene, hiszen ezt nem bankbetétbe tennék, hanem el költenék, mivel hónapról hónapra élnek, tehát egy nagy része visszafolyna az államkasszába. A pénzügyet tehát nem rendítené meg ez a mintegy 44 milliárdos kiadás sem”.

A védőoltások kapcsán hazugságnak nevezte Müller Cecília, tisztifőorvos asszony és a kormány kommunikációját, amikor azt mondják, beoltották a szociális ágazatban, akiket kellett. „Nem igaz, hiszen a szociális ágazat egyáltalán nem egyenlő a bentlakásos idősotthonokkal. Ott van a törvény, amely világosan leírja, hogy az alapellátásban, a szociális étkeztetésben, a házi segítségnyújtásban, a szakellátásban és a gyermekvédelemben dolgozók, valamint a falugondnokok mind a szociális ágazathoz tartoznak. Ők azok, akik most a legveszélyeztetettebbek a pedagógusok és az egészségügyben dolgozók mellett”.

Emlékeztetett, a Szociális Ágazatban Dolgozók Szakszervezete még január folyamán levelet küldött a Müller Cecíliának, ám ő és hivatala „egyetlen mukkot sem szóltak”, hogy mit is akarnak ezzel az ágazattal kezdeni. „Ezt a tegnapi nap folyamán Migács Tibor, főtitkár úr ismét követelte, és joggal követelte! Másokat is veszélyeztetnek, ha nem kapnak oltást és továbbra sincs megfelelő védőfelszerelésük” – figyelmeztetett Korózs Lajos.

 

Kapcsolódó párttagok