2011. május 03. 15:26

Munkanélküliek társadalmát akarja a Fidesz

Az Eurostat Munkaerő-felmérés eredménye újabb megerősítés amellett, hogy a Magyarországon diplomával rendelkezők még mindig jobb helyzetben vannak, mint az alacsonyabb képzettségűek. A diplomával nem rendelkezők körében a válság óta 8 százalékkal nőtt a munkanélküliség és még mindig folyamatosan nő, miközben a diplomásoknál egy év alatt megállt ez a tendencia. A Fidesz radikális oktatásellenes programja azonban nem sok jót ígér a jövő generációinak.


A Fidesz-KDNP-kormány egymásra épülő megszorító csomagjai megfojtják a hazai oktatási rendszert. Miközben a felszínen a kormány az oktatás fontossága mellett áll ki, aközben tömegesen zárnak be iskolákat a fideszes önkormányzatok, Hoffmann Rózsa közoktatási és a felsőoktatási terveit sorra dobálja vissza a miniszterelnök, és összesen 38 milliárd forintot vonnak ki a felsőoktatásból. Miközben a világban az élethosszig tartó tanulás elve hatja át az állami képzési rendszereket, aközben itthon 18-ról 16-évre csökkentik a tankötelezettség határát, egy szó sem esik a korábban hangoztatott pedagógus béremelésről és a tanári pálya megbecsülésének növeléséről. Magára hagyják a diákokat és a tanítókat egyaránt.

A Fidesz leépíti a hazai közoktatás rendszerét, a felsőoktatásból pedig a költségtérítéses képzési mód felszámolásával kis pénzből élő családok gyermekeinek tízezreit szoríthatja ki. A jómódúak továbbra is megengedhetik majd maguknak a kétszer annyiba kerülő egyetemi képzéseket, a szegény gyerekek pedig élnek és boldogulnak, ahogy tudnak, diploma nélkül.

Az ellenzékben politikáját a tandíjellenességre építő jobboldal most kormányra kerülve bevezeti az önköltségi rendszert. De addig, amíg az MSZP a tandíj bevezetése mellett erősen kompenzálta volna a szorgalmat, a minőséget és a szociális helyzetet ösztöndíjrendszerrel, addig a Fidesz szinte teljesen kivonul a felsőoktatásból és csupán államilag finanszírozott és teljesen önköltséges képzést akar megvalósítani. Az állami finanszírozást is szűkíti az elvonásokkal, miközben azzal is tisztában van, hogy az államilag finanszírozott helyekre eddig is csak azok a gyermekek kerültek be elsősorban, akinek volt a családban elég tudás és jövedelem a plusz különórákra és nyelvtanulásra.

A XXI. században ez egy elfogadhatatlan, ostoba, az ország jövőjét felélő stratégia. Az oktatás leépítésével megtakarított milliárdok holnap százmilliárdos hiányokat eredményeznek majd, hiszen nem lesz érdemi képességgel rendelkező munkavállaló, aki működtetné a jövő Magyarországának gazdaságát.

Felszólítjuk a kormányt, hogy haladéktalanul vonják vissza a tankötelezettség 16 évre csökkentésének tervét, vonják vissza az egyetemi szféra elsorvasztásának tervét és álljanak elő érdemi közoktatási és felsőoktatási koncepcióval, ami megalapozza, és nem felszámolja hazánk jövőjét, a holnap munkaerőpiacát!