Józsa István szerint első körben néhány "inkriminált" törvényt kell hatályon kívül helyezni, illetve el kell kezdeni egy új gazdaságpolitika kiépítését. Javaslatát indokolva hozzátette, a rendkívüli ülés összehívására azért is szükség van, hogy fel tudják oldani a BKV törvényben zárolt normatív támogatását. A politikus szerint a kormány tudatosan követett el egy olyan hibát, amely "ellehetetleníti a fővárost".
Arra a kérdésre, hogy az LMP frakcióvezetője, Schiffer András szombati lemondásával elhárulhat-e az ellenzéki összefogás akadálya, Józsa István azt felelte, véleménye szerint jelenleg nagyobb jelentősége van a demokratikus ellenzék együttműködésének, mint annak, hogy Schiffer András mennyire tartja hangsúlyosnak azt, hogy az LMP önálló arculatot mutasson.
Megfogalmazása szerint az MSZP abban érdekelt, hogy az LMP partner legyen a demokratikus ellenzék egyre szorosabb együttműködésében. "Bízunk abban, hogy ez minél hamarabb, még ebben a hónapban, a szervezeti kereteket illetően is meg fog történni" – mondta.
A szocialista politikus - pártja nevében - elítélte a Jobbik demonstrációján történt zászlóégetést, amelyet az ország nemzetközi megítélését súlyosan sértő cselekedetnek nevezett. Józsa István úgy fogalmazott, a zászló- és könyvégetések az európai történelem legsötétebb lapjaira tartoznak, a Jobbik pedig ezeket a "szomorú és tragikus hagyományokat" idézte fel. Hangsúlyozta, hogy az MSZP Magyarország jövőjét Európában képzeli el, mert "Magyarország a hazánk, Európa az otthonunk", és "épeszű ember (...) nem gyújtja fel az otthonát".
Más témára áttérve azt mondta, hogy Orbán Viktor "tragikusan nem érti a demokratikus világból érkező üzeneteket", ami abban nyilvánul meg, hogy a miniszterelnök halogató magatartást folytat. Megjegyezte, hogy amikor az év elején "leszakadt a plafon, beszakadt a forint árfolyama", akkor a kormányfő megnyugtatónak szánt üzeneteket akart küldeni a világnak, de később, a Nemzeti Közszolgálati Egyetem alapítása alkalmából tartott rendezvényen újra a "háborús terminológiát vette elő".
Józsa István szerint a kormányfő jelenleg szembe megy azokkal az európai tagállamokkal, amelyek korábban szerették Magyarországot, miközben éppen segítséget kérünk az uniótól. A politikus azzal folytatta gondolatmenetét, hogy a Jobbik zászlóégetésének az "orbáni háborús politizálás" teremtette meg az alapjait. "Ha Orbán nem kezd háborúskodni az unióval, akkor lehet, hogy a Jobbik nem érzi szükségességét annak, hogy még erre is rátegyen egy lapáttal" - fűzte hozzá az MSZP frakcióvezető-helyettese.