Mi a hétköznapokban látjuk, tapasztaljuk, hogy az élet egyre keservesebb az egyszerű emberek számára.
Kistelepülési polgármesterekként, dolgozóként, munkásként vagy munkanélküliként azt látjuk, hogy a minket körülvevő világ teljesen más, mint amit látunk a tévében. Sokkal rosszabb! Fűteni, enni kéne, de nincs munka, nincs pénz. A tartalékok, a reménnyel együtt elfogytak, pedig még csak az év elején járunk. Azok is szenvednek, akiknek még van állásuk. A pénzük kevesebb, az árak nőnek.
Elég volt! A reménnyel együtt, a türelem is elfogyott!
Figyelmeztetni kell a döntéshozókat, hogy baj van, és még nagyobb baj lesz, ha nem értünk szót.
Mivel kormánypárti képviselőinket a választások óta nem láttuk, mi megyünk el Budapestre a munkahelyükhöz, a Parlamenthez, ott biztos találkozhatunk velük és meghallgatnak minket.
Három dolgot szeretnénk kérni. Munkát, kenyeret, és a megélhetéshez elég bért.
2012. február 6-án reggel 9 órakor, gyalogmenetben elindulunk (Miskolc, ITC parkoló) Budapestre a régi 3-as úton, és az év első parlamenti ülésnapján február 13-án, délután megérkezünk a Tisztelt Ház elé.
Kérünk mindenkit, hogy aki egyetért velünk, jöjjön el, tartson velünk.
Tudjuk, hogy nem mindenki ér rá, vagy bír egy hetet gyalogolni, de ha 1 napot, 1 órát velünk tart, az is erősíti ügyünket. A szállást, étkezést igyekszünk megoldani. A csatlakozni szándékozó barátainktól azt kérjük, hogy személyigazolvány és lakcímkártya legyen a zsebben.
(Félreértések elkerülése végett szeretnénk megjegyezni, hogy mi hiszünk a demokráciában, ezért szélsőséges pártok (Jobbik) tagjainak támogatását nem kérjük!)
Palásthy Zsolt, Boldogkőváralja, munkanélküli
Takács László, Alsógagy polgármestere
Komjáthi Imre, Edelény, munkás
Vécsi István, Ricse polgármestere
Nagy Miklós Imre, Miskolc, munkanélküli
Rozin József, Ózd, munkás
Füzesséri József, Szikszó polgármestere
Kiss Edina, Miskolc, körzeti védőnő
Gulyás Károly, Beret polgármestere
2012. február 02. 15:50
Munkát, kenyeret!
Tisztelt Emberek!