Mutogatás helyett cselekvést

A devizahitelezés Magyarországon 2000-ben indult az első Fidesz-kormány működése alatt. A kétezres években az egész világon hazánk volt a külföldi devizanemben leginkább eladósodott ország. A Magyar Nemzeti Bank (MNB) számai magukért beszélnek. Két év alatt, 2005-2007 között majdhogynem megtízszereződött a lakáscélú svájci frank alapú lakáshitelek állománya.

Ebben az időszakban (2001-2007-ig) az MNB elnöki székét Járai Zsigmond foglalta el, aki korábban, 1998 és 2000 között az első Orbán pénzügyminisztereként funkcionált. Azt tehát hiba lenne állítani róla, hogy nem értett a pénzügyekhez, hogy nem volt fogalma arról, mit csinál. Nagyon is jól tudta. Állandó harcban állt a kormányokkal, ahol képes volt rá, ott megakadályozta, hogy érvényesüljön a kormányzati gazdaságpolitika.

Több kritika rámutatott akkortájt arra, hogy nem szabad olyan magasan, 12-13 százalékon tartani a bankok közötti hitelezés kamatát. Ugyanis ennek egyértelmű következménye volt, hogy igen drágán adták a pénzintézetek a forinthiteleket.

Mondhatni, mindenki sírva könyörgött neki, hogy ne csinálja ezt, mert belebukik az ország. Hiábavalónak tűnt minden figyelmeztetés, a jegybank sajnos nem változtatott. Így aztán senkinek nem kellett a forinthitel.
Más országokban azért nem vettek fel devizában annyi hitelt, mint nálunk, mert nem volt olyan nagy különbség az adott ország valutája, tehát saját pénzneme és a devizahitelek között. Magyarországon. Európában nálunk volt ez a rés a legmagasabb. A Magyar Nemzeti Bank adatai szerint a svájci frank alapú lakáshitelek átlagos kamatlába 2005-2007-ben 3-4 százalék volt, míg a forinthiteleké 10-12 százalék.

Talán ennél is fontosabb a hitelköltség mutató, ami az előbbi esetében 5-6 százalék, utóbbinál pedig elérte a 15 százalékot is! Ez már a mai világban uzsorakamatnak tekinthető. A forinthitelek tehát körülbelül háromszor drágábbak voltak. Ilyen körülmények között pedig nincs olyan kormányfő, hiába nevezzük őt Orbán Viktornak vagy Gyurcsány Ferencnek, aki rá tudja beszélni az embereket arra, hogy ne deviza, hanem forinthitelt vegyenek fel.

Ha térden állva könyörögnek, akkor sem fog menni.
Járai akkor azt hirdette, hogy három éven belül - be kell lépnünk az euróövezetbe. Ezért tartotta az infláció leszorítását elsődleges feladatnak és emelte magasra a forint kamatát. A vállalkozóknak nem érte meg fejlesztési célra kölcsönt szerezni, vagy akár forgóhitelt. Mindennek következtében olyan árfolyam alakult ki, ami hazavágta az exportunkat.

Magyarország kereskedelmi hiánya megugrott, a gazdaság versenyképtelenné vált. A fejlődés megállt, aztán Gyurcsányék szerettek volna kereslet bővítő gazdaságpolitikát folytatni, de Járai ennek keresztbe tett, holott törvényes kötelezettsége lett volna együttműködni a kormánnyal, ezt a jegybankról szóló törvény is tartalmazta.
Mindennek fényében jogosan adódik a kérdés, hogy Járai Zsigmond hibáztatható-e egyértelműen a jelenleg kialakult helyzetért.

Erről természetesen szó nincs, de azt tisztán látni kell, hogy a bajok gyökere erre az időszakra nyúlik vissza. A kétezres évek vége felé jött a gazdasági világválság, de még akkor sem voltak olyan rosszak az árfolyamok, mint napjainkban. Ami pedig talán ennél is fontosabb: kimondható, viszonylag stabilak voltak, nem tapasztalhatunk akkora ugrásokat, mint az elmúlt másfél évben. Természetesen ennek nemzetközi okai is vannak, de a Fidesz-kormány felelőtlen magatartásával is többször nagy ugrásokra kényszerítette a forint árfolyamát. Mindennek a következménye, hogy a svájci frank alapú kölcsönök törlesztőrészletei mostanában szabadultak el.

Most könnyű a szocialista kormányokra visszamutogatni, de nem lenne szabad olyan eseményeket sem elfelejteni, mint amikor például 2009. június 15-én a Magyar Országgyűlésben a válságkezelő kormány javaslatára megszületett az a törvény, amelyik korlátozta a devizahitelezést. Ezt furcsa mód egyetlen egy fideszes és KDNP-s képviselő nem szavazta meg.

Füsi Piroska / Népszava

Az eredeti írás az alábbi linken olvasható:

http://www.nepszava.hu/articles/article.php?id=462113