Hende Csaba a Honvédelmi Minisztérium tegnapi feladatszabó állománygyűlésén azt mondta: továbbra sem tűrnek semmiféle pártoskodást vagy kampányolást a minisztériumban, a honvédelem ugyanis nemzeti ügy. A honvédelem nem attól válik nemzeti üggyé, ha a miniszter megpróbálja megfélemlíteni a beosztottjait.
Sokkal célszerűbb lenne, ha például az előző kormányok gyakorlatát követve a fontosabb döntések előtt konzultálna, véleményt kérne a parlamenti pártok képviselőitől. Ezzel szemben a hírekből értesülhetünk arról, milyen döntéseket hoztak a nemzetközi missziókban való részvételről, és hogyan gondolkodnak bizonyos halaszthatatlan képességfejlesztésekről.
Magyarországon a Fidesz korábbi megalapozatlan ígéreteivel ellentétben a honvédelem finanszírozása soha nem látott mélységben van. A védelmi kiadások 2010 óta drasztikusan csökkentek, jelezve ezzel, hogy a kabinet mennyire mellékes kérdésként kezeli a honvédelem ügyét. Hiába dicsekszik Hende Csaba azzal, hogy a HM idei kerete 7 milliárddal meghaladja a tavalyit, a minisztérium idei költségvetése még a hazai bruttó nemzeti termék 0,8 százalékát is alig éri el. A szocialista kormányok még a legmélyebb világválság idején is jóval több forrást biztosítottak a tárca számára.
A miniszter szerint a kormány 2015-ig garantálja a honvédelmi költségvetés nominális összegének szinten tartását, ezt követően pedig évente a GDP 0,1 százalékával növelik. Vagyis az Orbán-kormány reálértéken tovább rontja a honvédelem lehetőségeit, és mivel mandátuma - így Hende Csaba megbízatása is - 2014 tavaszán lejár, az általa felhalmozott problémák megoldását a következő kormányokra hárítja.
Iváncsik Imre
az Országgyűlés Honvédelmi és Rendészeti Bizottságának alelnöke