"Ne tévessze meg a magyar állampolgárokat a Fidesz álságos névválasztása. Az Orbán-kormány a tranzakciós illeték címszava alatt a lakosságra vetett ki újabb sarcot, a bérből és fizetésből élőkkel szemben vezetett be újabb megszorításokat." - hangsúlyozta a szocialista delegációvezető. "A magyar csekkadónak pontosan annyi köze van az európai pénzügyi tranzakciós adóhoz, mint a szezonnak a fazonhoz: semmi, még ha nevükben emlékeztetnek is rá. Olcsó átverés ez, azonban a magyar állampolgárok számára nagyon is drága lehet, ha nem mondanak rá egyértelmű nemet!" - figyelmeztetett Tabajdi.
A szocialista EP-képviselő hozzátette: az európai szintű tranzakciós adó nem a lakossági, hanem a nagy értékű, üzleti tranzakciókra, spekulációs műveletekre fog vonatkozni. Célja, hogy igazságosabban ossza el a válságkezelés terhét az állampolgárok és a pénzügyi ágazat között, tehát, éppen ellentétes hatása lesz, mint a Fidesz az állampolgárokat terhelő adójának.
Ne keverjék össze a szezont a fazonnal!
Tabajdi Csaba, az MSZP EP-delegációjának vezetője üdvözölte, hogy az Európai Unió pénzügyminiszterei a múlt héten lehetővé tették, hogy 11 uniós tagállam - Németország, Franciaország, Olaszország, Spanyolország, Ausztria, Portugália, Belgium, Észtország, Görögország Szlovénia és Szlovákia - bevezesse az Európai Bizottság által kezdeményezett pénzügyi tranzakciós adót (FTT). A szocialista politikus hangsúlyozta: a pénzintézetek közötti ügyletekre és az ún. származékos ügyletekre, tehát a spekulatív pénzmozgásokra kivetett adó távolról sem egyezik meg az Orbán-kormány idén elindult csekkadójával, hiszen nem az állampolgárok, hanem a pénzügyi ágazat szereplői fizetik meg. Magyarországnak a csekkadót el kellene törölnie és az európai tranzakciós adót be kellene vezetnie!