Az országjáró körút keretében Sopronba érkezett csütörtökön Tóbiás József, a Magyar Szocialista Párt elnöke. A politikus találkozott a helyi vezetőséggel, a tagsággal, de ezt megelőzően sajtótájékoztatót tartott.
- Sopron semmiben sem különbözik az ország más önkormányzataitól, a szociális ellátórendszer szétverése itt is érezteti a hatását - kezdte a politikus. - A városban március elsejétől, a kormány kegyének köszönhetően tudják folyósítani az egyes szociális támogatásokat. Sopron gazdálkodása nem fenntartható.
Tóbiás József ezt követően kitért a helyi gyógyközpont helyzetére.
- Emlékszem még arra az időszakra, amikor közösen fáklyás menettel tiltakozott a város az akkori kormányzat terve ellen, amely szerint nem lett volna súlyponti a helyi kórház - folytatta.
- A mostani Fidesz-kormány szándéka nem egyértelmű: az intézmény önálló marad, vagy valamely más kórházhoz betagozódik? Legyen világos, a térségben élő százezer ember is helyben jut hozzá például a fül-orr-gégészeti, esetleg belgyógyászati kezelésekhez, vagy a betegeknek más városba kell utazniuk. Örvendetes, hogy több tíz milliárd forintos uniós, és hazai pénz érkezett a fejlesztésre.
Ám az életpályamodell nem oldja meg az ágazatban dolgozók helyzetét. A környező országokban magasabb fizetést és jobb szakmai előrelépési lehetőséget kínálnak. S ez különösen érezhető, itt a határ mentén.
A pártvezető végezetül, a Nyugat-Magyarországi Egyetem (NYME) sorsával foglakozott.
- Választ szeretnénk kapna arra a kérdésre, hogy a jövőben is Sopron lesz-e az NYME központja, úgy hogy működnek karok Szombathelyen és Mosonmagyaróváron - tette hozzá.
- Ezen két kar korábban már kinyilvánította leválási szándékát. A parlamenti felszólalásokkor elhangzik a Fidesz képviselőktől, hogy Sopron, a Hűség Városa. Jó lenne, ha mindez nemcsak a toposzok szintjén, hanem a napi küzdésben is megjelenne.
Kránitz László, a párt megyei elnöke zártásként kiemelte: a soproni Fidesz képviselők ne legyenek néma kacsák. Lobbizzanak azért, hogy az egyetem a jövőben is magas színvonalon működjön és használható tudást adjon. A szombathelyi politikus már megszólalt ez ügyben.