Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter a június 21-i Kormányinfón a babaváró hitelt egy „működő intézménynek” nevezte, ezért az elérhető hitel maximális összegét a kormány 10-ről 11 millió forintra növeli. Azonban a minél korábbi gyermekvállalás ösztönzéseként 2024-től csak azok a házastársak igényelhetik a hitelt, ahol az édesanya még nem töltötte be a 30. életévét. 2025. január elsejéig azonban – átmeneti megoldásként – a 40 év alatti kismamák is jogosultak lesznek a hitel felvételére, de ehhez a várandósságot igazolni kell.
Az MSZP frakcióvezetője szerint a gyermekvállalási kedv ösztönzése helyes szándék, de a babaváró hitel szabályainak bejelentett módosítása sokkal inkább hátrányos megkülönböztetést hordoz magában. Írásbeli kérdésében kifejtette, az első gyermek születésének idejét leginkább – az egészségügyi okok mellett – az befolyásolja, hogy a párok szeretnék befejezni tanulmányaikat, hogy biztosítani tudják gyermeküknek a stabil anyagi hátteret. Továbbá, sok esetben munkát vállalnak – szintén a stabil háttér megteremtéséért –, azonban ez is a későbbi gyerekvállalást eredményezi.
Dr. Tóth Bertalan írásbeli kérdésében kiemeli, a magyarokat sújtó lakhatási válság, az egyre emelkedő energia-, és élelmiszerárak, az infláció, a gyenge forintárfolyam és a bölcsődei férőhelyek alacsony száma mind azt eredményezik, hogy a magyar családok nem tudják megengedni maguknak, hogy csak a házaspár egyik tagjának fizetéséből éljenek.
A szocialista politikus szerint a kormány célkitűzése ugyan tiszteletre méltó, ám a minél korábbi gyermekvállalást nem a 30. életévüket betöltött kismamák diszkriminálásával, egy meglévő lehetőség elvonásával, hanem további kedvezmények biztosításával kell elősegíteni.
Ezekre tekintettel, dr. Tóth Bertalan a következő írásbeli kérdéseket nyújtotta be dr. Pintér Sándor belügyminiszternek:
- Miért az életkor szerinti hátrányos megkülönböztetéssel kívánja növelni a kormány a gyermekvállalási kedvet?
- Miért egy meglévő lehetőség elvonását tartják a legjobb motivációnak a további kedvezmények biztosítása helyett?