Nem egyéni, és nem is számla

A nyugdíjszámlaügy egyszerre mutat rá az Orbán-kormány alkalmatlanságára és gátlástalanságára.

Pályázat útján keres felelőst az Orbán-kormány a 2010. november 24-e óta ígért, de a mai napig jegelt egyéni nyugdíjszámlák kialakítására. Orbán Viktor ezt az ígéretét is megszegte, hiszen ma már tudjuk: az egész nyugdíjszámlaügy nem más, mint a tolvajkormány egyik, de nem az egyetlen figyelemelterelő akciója arról, hogy maffiamódszerekkel lenyúltak, majd elherdáltak 3000 milliárd forintnyi megtakarítást az emberektől. Amit csinálni, sőt most már csináltatni akarnak, az se nem egyéni, se nem számla, hanem egy szimpla nyilvántartás, ami a nyugdíjfolyósítónál már ma is létezik.

Pedig Orbán Viktor annak idején azt mondta, hogy azért kell átlépni az állami rendszerbe, mert ott biztonságban lesz mindenki megtakarítása, sőt a mintegy 3 millió munkavállaló időskori megtakarítása még örökölhető is lesz.

Ezek után kíváncsian várjuk, mikor, hogyan és kik hozzák létre ezeket a „számlákat”. De addig is, amíg létrejönnek, várjuk a kormány válaszát arra az egész Magyarországot foglalkoztató kérdésre, hogy hol a pénz? Hova tüntették 3 millió ember 3000 milliárd forint megtakarítását?

Korózs Lajos,
az MSZP elnökségi tagja