A politikus elmondta: törvény van arról, hogy a brókerbotrányok károsultjait kártalanítani kell, de ennek a szabálynak a végrehajtását "felfüggesztették", pedig ezt a körülményt a magyar jogrend nem ismeri.
Ugyanis egy hatályos és érvényes jogszabályt mindenképpen végre kell hajtani - tette hozzá.
Áder János köztársasági elnök a törvényt aláírta, vagyis nem emelt kifogást ellene, Trócsányi László igazságügyi miniszter pedig nekem írta meg levélben, hogy az alkotmánybírósági eljárás nem bír halasztó hatállyal a törvény végrehajtására - fogalmazott.
Szakács László szerint augusztus 6-án lejárt az a határidő, amit a kormány saját maga jelölt ki a kártalanításra, ezért jogos a kérdés, hogy mikor akarják végrehajtani ezt a törvényt.
A tömeg kórusban köszönte meg, amit a szocialista politikus tett és tesz az ügyben.