Miniszterelnöke tovább ment és kijelentette: nem vonja vissza szavait, miszerint nem számít, amit a választási kampányban mond, csak az, amit tenni fog, sőt, - mivel bevált - ez a jövőben is így lesz. A két politikus nagysikerű közös vidéki fellépésén azért csak megnevezett néhány milliárdos tételt azoknak, akik már nagyon hiányolták a konkrétumokat. A kormányfő közel ezermilliárdot bátorkodott a szájára venni, amit visszaad a hitelezőknek még idén. Mivel nem vesz fel helyette új kölcsönt, a nem bagatell összeget a társadalmon hajtja be. Matolcsy pedig elmondta, hogyan képzeli el a padlássöprést. Nem túl bonyolult, nem is annyira kreatív, de legalább egyszerű és primitív módon. Megemeli az adókat! A szerencsejátékok, a cigi, a pia, és egy másik bódító folyadék a gázolaj adóját.
A megoldás ezer éves múltra tekint vissza, és gyakran tényleg háborúk előtt, háborúk idején, vagy háborúk után szokták volt alkalmazni. A tényleges hitel visszafizetését a magánnyugdíjpénztárak maradék vagyonából (egymilliárd euró) és a Magyar Nemzeti Bank tartalékából (3 milliárd) fogják teljesíteni. Ezek után a magyar államadósság a GDP arányában a jelenlegi 77 százalékról 73 százalékra csökken, amit mindketten - nem tudni miért -, de nagy sikernek tartanak. Ez vér konvencionális lépés. Orbánék néhány százmilliárdos lyukat észleltek az idei költségvetésben, és ennél is többet a jövő éviben. Ezért gyorsan ütnek még egy ezermilliárdosat az adósság csökkentésével. Ez csak azok számára érthetetlen, akik korábban sem tudták felfogni, miért csökkentette 500 milliárddal már eddig az adóbevételeket a kormány, miközben váltig azt szajkózta: görögországi csőd fenyegeti az országot. Nekik mondom: ez az a bizonyos nem konvencionális gondolkodás.
Zsebesi Zsolt / Népszava