mszp.hu | Belföld
2022. május 11. 16:05

Nem lép a kormány az elbocsátott Tungsram-dolgozókért, pedig lenne azonnali segítség

Nem lép a kormány az elbocsátott Tungsram-dolgozókért, pedig lenne azonnali segítség
Lenne azonnali segítség a Tungsramtól elbocsátott 1600 dolgozó számára, de a kormány nem lép, és még ködösít is – mondta Komjáthi Imre szocialista országgyűlési képviselő, az MSZP elnökhelyettese a Spirit FM reggeli műsorában szerdán.

„Sajnos ennek a ködösítésnek - nevezzük nevén, hazudozásnak – a munkavállalók fogják meginni a levét” – emelte ki.

Mint mondta, „érthetetlennek” találja, hogy Bodó Sándor, az ITM foglalkoztatáspolitikai államtitkára „most is ködösít”, hiszen Komjáthi azonnali kérdésére válaszul egyeztetésekről beszélt a kormány és Tungsram között a Parlamentben, amit viszont a Tungsram szakszervezeti vezetője, Sallai Gábor cáfolt.

„Pedig lenne azonnali segítség” – hívta fel a figyelmet Komjáthi: az Európai Unió ugyanis létrehozott egy évi 202 millió eurós éves költségvetéssel rendelkező Európai Globalizációs Alkalmazkodási Alapot, amiből a kormány igényelhetne forrást, „és pontosan erre találták ki”.

„Eddig a magyar kormány még ebből az alapból nem hívott le pénzt a magyar munkavállalók érdekében” – mutatott rá a képviselő.

Mint mondta, ezt az alapot „konkrétan arra találták ki”, hogy a kormányok lehívhassanak belőle bizonyos összegeket, hogy segítsenek új munkahelyeket találni, sőt saját vállalkozást alapítani az elbocsátott dolgozóknak, ha egy adott vállalkozás legalább 200 munkavállalót elküld.

Elmondta: azt is számonkérte felszólalásában, hogy „ha már egyszer több milliárd forinttal támogatjuk ezeket a cégeket és stratégiai megállapodást kötünk”, akkor a megállapodásban szerepeljenek a kormány elvárásai a stratégiai cégektől, illetve a cégek által a munkavállalók védelmére vállalt garanciák.

A Tungsramról elmondta: nem is az ITM-nek kellene az elbocsátott dolgozóin segíteni, hanem a Külgazdasági Minisztériumnak, hiszen 2019-ben Szíjjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter írt alá a céggel stratégiai megállapodást, melyben lefektették az együttműködés módját és feltételeit. Meghatározták azt is, hogy létrehoznak egy rendszeresen ülésező munkacsoportot.

„Kérdem én, hogy akkor milyen sűrűn ülésezhet ez a munkacsoport, hogyha nem tudták, hogy ilyen komoly probléma van, és nem tudtak azonnal lépni? (...) Ezt már februárban lehetett tudni, hogy a Tungsramnál elbocsátások lesznek, és még most sem léptek!” – fakadt ki Komjáthi.

Mint mondta, Kiss Ambrus főpolgármester-helyettes bejelentette, hogy a Tungsramtól elbocsátott 1600 dolgozóból közel ezer embernek tudnának azonnal munkát adni a fővárosban. Nagykanizsán, Zalaegerszegen és Hajdúböszörményben azonban nagyon nagy probléma lesz az elbocsátás, mert nehezen fognak tudni elhelyezkedni az emberek.

Kiemelte: Nagykanizsán 700 dolgozót küldenek el 50 év fölötti átlagéletkorral, közülük nagyon sok a nő.

Kapcsolódó párttagok