mszp.hu | Belföld | ebesz közlemény választás
2014. március 25. 14:50

Nem lesz tiszta a választás?

A Fidesz-KDNP kétharmados többségét kihasználva, társadalmi vita és az ellenzék bevonása nélkül, a jogalkotási törvény megkerülésével, egyéni képviselői indítványok formájában fogadott el alapvető törvényeket, köztük az új alaptörvényt, és az új választások jogi hátterét, majd számtalanszor módosította ezeket. Az egyéni választókerületek határait pedig átláthatatlan módon, a kormánypárt érdekeinek figyelembevételével alakították át – derült ki az EBESZ választási megfigyelőinek kedden nyilvánosságra hozott időközi jelentéséből.

Az EBESZ szerint gondok vannak a határon kívüli, magyarországi állandó lakhellyel rendelkező, illetve nem rendelkező választókra vonatkozó eltérő szabályozással, és a levélszavazás biztonságával is. Egyes kispártok a jelölőíveken szereplő aláírások csereberéje révén jogtalanul regisztráltatták magukat. A rendőrség számos ilyen ügyben eljárást is folytat.
 
Jelentős összegekkel szálltak be a kampányba a kormánypártok oldalán olyan álcivilek, akiknek tevékenységét az ÁSZ nem ellenőrizheti. A Fidesz számára a kormány 640 euróért engedte át a 2013 márciusától novemberig 2 millió euró költséggel futtatott „Magyarország jobban teljesít” kampány arculati elemeit.
 
A jelentés különösen negatív képet fest a média helyzetéről, illetve a választási kampányban betöltött szerepéről. A közmédia: a Magyar Televízió, és az MTI látványosan részrehajló; a Médiatanács kizárólag a kormánypártok delegáltjaiból áll, a választási szabályok pedig gyakorlatilag száműzték a politikai reklámot a kereskedelmi tévéadókról.
 
Ilyen, és ehhez hasonló megállapítások a diktatórikusan vezetett országokról szóló jelentésekben szoktak szerepelni. Olyan rendszerek esetében, ahol a kormánypártok nem 2/3-os, hanem 90%-os választási győzelmeket aratnak. Ebben a tekintetben a keleti nyitás tökéletesen megvalósult, a fideszes hatalomgyakorlók jó tanítványoknak bizonyultak.
 
Harangozó Gábor
országgyűlési képviselő