Közel 350 ezer embert kivezettek a nyugdíjrendszerből, miközben nőtt az időskorúak száma, és 350 milliárd forintot kivontak a nyugdíjkasszából.
Korózs Lajos egyetért azzal, hogy a nyugdíjrendszer jövőbeni biztonsága valóban az új munkahelyekre épül. Ez azt jelenti, hogy az elkövetkezendő tíz évben öt-hétszázezer valódi, piaci munkahelyet kell teremteni. Ebben az esetben a járulékbevétel valóban nő, és képes kitermelni az elkövetkezendő évek nyugdíjfedezetét. Az Orbán-kormány által megteremtett új munkahelyek nagy része vizet gereblyéző közmunkásokból áll, akiknek a bérét, illetve a járulékait mi, adófizetők fizetjük meg. Ez nem más, mint egy hatalmas becsapás.
Szabó Sándorné, a Győri Baloldal polgármesterjelöltje felhívta a figyelmet, hogy az országos probléma alól Győr sem kivétel, hiába van jelen az Audi, hiába biztosít a jelen pillanatban stabil egzisztenciát. Szükség van a győri nyugdíjas klubok további támogatására, erősítésére, amely egyrészről jelenti az uszodai bérletek, színházbelépők számának emelését, másrészről olyan stratégia kidolgozását, amely hosszú távon képes fejleszteni a nyugdíjas ellátást. Szabó Sándorné tarthatatlannak tartja, hogy a magyar Alkotmányban Európában egyedülálló módon a társadalombiztosításhoz való jog nem alkotmányos jog, azaz bármikor el lehet venni az özvegyi nyugdíjat, a baleseti és a rokkantsági nyugdíjat, ha arra a hatalomnak szüksége van. Ez nem európai eljárás, pedig mi, győriek európaiak vagyunk!
MSZP Győr és Környéke Szervezet és Együtt - A Korszakváltók Pártja