mszp.hu | Belföld
2022. július 06. 18:16

Nem „most kell szerénynek lenni”?

Nem „most kell szerénynek lenni”?
Gazdasági és megélhetési válság van, a GKI szerint már most 29,4 százalékos éves élelmiszer-áremelkedés várható, ennek tükrében igazán cinikus, amit a szociálisan teljesen érzéketlen kormány tagjai üzennek a választóknak.

Maruzsa Zoltán, köznevelésért felelős államtitkár szerint a tanárok úgysem tudnak máshol elhelyezkedni, kár követelésekkel előállniuk.

Nagy Márton, gazdaságfejlesztési miniszter havi 5 milliós fizetéssel azt ecseteli, hogy ebben a gazdasági válságban helytelen fizetésemelést adni bárkinek és büszke rá, hogy a kormány nem is ad sem a közszférában dolgozóknak, sem az állami alkalmazottaknak.

Csakhogy teljes legyen a káosz, a belügyminiszter szerint éppen a gazdaság jó állapota miatt hagyják el a pályát a rendőrök.
 
A milliárdos, kaszinóbizniszben érintett honvédelmi miniszter már csak hab a tortán, akinek a felesége kormányszóvivőként örömmel jelenti be, hogy a csirke far-hát ára október 1-ig nem változik.

Nekünk is van egy idézetünk Horn Gyulától: "Igen kisszerű az a politika, amely valós jövőkép híján, kedvező üzenetek híján rágalmakkal, személyes megaláztatásokra tett kísérletekkel igyekszik elégtételt venni saját kudarcaiért."

MSZP