mszp.hu
2015. szeptember 30. 10:00

Nem Orosházáért dolgoznak, hanem Orosházából élnek!

Nem az MSZP akarja visszafordítani az irányt, hanem a Molnár Béla vezette Fidesz, illetve az aktuális polgármesterei. Amíg a Magyar Szocialista Párt irányította a várost, addig Orosháza a megye legdinamikusabban fejlődő települése volt. Most pedig hátraarccal közelít Pusztaottlaka felé.

Orosházán minden szinten tetten érhető a lemaradás. A leglátványosabban az egészségügyben és a turisztikában, de az intézmények, a kultúra és a gazdaság területén is. A Fidesz úgy döntött, hogy az ellenzék mozgásterét bekorlátozza: drasztikusan csökkenti az ellenőrző szerepét és elzárja az alapvető információktól. Ezt a célt szolgálja a diktatórikus SZMSZ is: nem engedik az ellenzéket kérdezni és belelátni a döntésekbe.

Az orosháziak nagyon sok adót fizetnek be a város kasszájába, mégis azt kell tapasztalniuk, hogy évről évre nem csökken, hanem nő a településük lemaradása a környező városokhoz képest. Elmennek, elvándorolnak a fiatalok, az értelmiség, a gondolkodó emberek nagy része pedig háttérbe húzódik vagy kivonul a város közéletéből. Vajon miért? Azért, mert a Fidesz mint politikai szervezet folyamatosan megfenyegeti azokat, akik más értékrendet képviselnek. A fideszes városvezetők az esküjüket megszegve nem az itt élők érdekeit szolgálják, hanem a saját embereik zsebét tömik különböző módon. Ez visszataszító az orosháziak számára, és ez tart távol sok embert a közügyektől.

Nem „provokáció”, ha egy képviselő az esküjének és a törvényesség szellemének megfelelően dolgozik. Nem véletlen, hogy az a feljelentés, amit egy évvel ezelőtt Füvesi Sándor ismeretlen tettes ellen tett, úgy tűnik, vádemeléssel zárul, még ha nem is az viszi el a „balhét”, aki a véleményünk szerint ludas. Jogosan mutatott tehát rá a fideszes városvezetés hiányosságára. Az pedig a Fidesz demokrácia-felfogását jelzi, hogy a nyomozás során megállapított döbbenetes tényeket sem a képviselő-testületi ülésen megtárgyalni, sem pedig nyilvánosságra hozni nem akarták. Vajon miért? Mit titkolnak?

Nem jó az az irány, hogy a fideszesek az oligarchákat szolgálják ki. Hol a Simicska-Nyerges duót, hol pedig a Simonka-érdekeket. Ha Orosházát az húzza ki a bajból, hogy itt tizenegy embernek dinnyetermesztést, másik tizenegynek pedig sertéstenyésztést akarnak tanítani, akkor régen rossz. Ez a város ugyanis ennél sokkal többre hivatott és sokkal többet érdemel.

A Fidesznek ezzel a személyeskedő stílusával nem megyünk semmire. Vajon mi volt a célja Elekes Lajos tíz Fidesz-szavazattal megválasztott alpolgármesternek, amikor feljelentette Fetser János MSZP-elnököt, aki szót emelt az esetleges kiváltságai ellen és Bástya elvtársnak nevezte?

Kérdezni talán még szabad. De látszik, hogy már a kérdezéstől is idegesek lesznek. Arra kellene inkább válaszolniuk, hogy

‒ miért vágták tönkre az orosházi turizmust?
‒ hogyan keletkezett 300 milliós adósság a Városüzemeltetési Zrt.-nél?
‒ hogyan fizethettek ki 8 milliós prémiumot a semmiért?
‒ hogyan kreálnak mondvacsinált állásokat a Fidesz-tagoknak?

Ez mind az orosháziak pénzéből, adóforintjaiból megy el!

Hogyan lehet, hogy Orosháza ilyen gondozatlan, a közterületeink állapota ilyen tragikus?

A fideszesek, akik több esetben megszólítottak bennünket, nem Orosházáért dolgoznak, hanem Orosházából élnek. Semmi olyat nem látunk, ami előrevinné hosszútávon ezt a várost, ami javítana a fiatalok helyzetén. Nincsenek előremutató dolgok, visszafele megyünk és mi ezt szóvá tesszük. Tudjuk, hogy ez nem tetszik nekik.

Komoly pénzeket fordítanak arra, hogy azokat az embereket ‒ akár a média, akár a közalkalmazotti-köztisztviselői területen ‒ kiemelten meg tudják fizetni, akik eladják egy tál lencséért a lelküket, és akik szembe mennek az itt lakók érdekeivel.

Ez a város kallódik. Nincsen következetes vezetés. Nincsenek előremutató döntések. Az, hogy három alpolgármestere van a városnak és fele a költségvetése, mint 2006-ban, jól mutatja azt a szándékot, hogy itt nem Orosházáért kívánnak dolgozni, hanem azt akarják, hogy a város polgárai fizessék meg azokat a fideszes lézengő rittereket, akik gyakorlatilag tetten érhető munkát nem végeznek.

A felelősség az övék. Az ellenzéknek az a feladata, hogy a hatalom irányítóit rádöbbentse arra, hogy nem jó úton járnak. A mi lelkiismeretünk akkor tiszta, ha szólunk, hogy nincsenek rendben a dolgok. Bízunk benne, hogy a mostani fideszes városvezetés ténykedésének nem az lesz a következménye, hogy a fiatalok, az orvosok, a szakmunkások, a tanárok elvándorolnak a városból.

Bízunk abban is, hogy a kedvezőtlen folyamatok ellenére lesznek olyanok, akiknek fontos az, hogy milyen városban élünk, és úgy érzik, hogy közük van a helyi folyamatokhoz, és szeretnének beleszólni, hogy milyen irányba menjen Orosháza. Előre? ‒ Vagy forduljon vissza és legyen újra a legnagyobb magyar falu. Mert sajnos jelenleg ez az utóbbi az irány.

MSZP Orosházi Szervezete elnöksége

Kettővel kevesebb!

2018-03-08 14:51