mszp.hu | Belföld
2020. április 21. 14:22

Nem segítenek Orbán újabb gazdasági intézkedései

Nem segítenek Orbán újabb gazdasági intézkedései
„Csepp a tengerben” – mondta Molnár Zsolt, az MSZP pártigazgatója a kormány hétfőn bejelentett gazdasági könnyítéseire.

Szerinte a kormány lépései a járvány ügyében nem álltak össze komoly gazdasági mentőcsomaggá vagy felelős kormánypolitikává.

„Az Orbán-kormány azt az utat járja, hogy ahol a buzgár nagyon föltör, és látja, hogy már tarthatatlan a helyzet, ott próbál alkalmi segítséget nyújtani” – illusztrálta állítását az ATV Egyenes beszéd című műsorában hétfőn.

Közben az MSZP a képviselői fizetésemelését a Szolidaritási Alapjába utalja, és ahogy abból korábban tűzifát, élelmiszert és a járványban maszkot, kesztyűt, az újabb havi 2,5-3 millió forintból újabb szolidaritási akcióban tartós élelmiszert oszt a rászorulók számára.

Erre szükség is van, mert az egy hónapja ébredt „gyanúk”, hogy a veszélyhelyzettel a kormány él vagy visszaél, „sajnos igazolódnak”: „sokkal valószínűbb”, hogy a járvány „inkább ürügyül szolgál” a kormánynak, amely a „megmaradt gazdasági hatalma” megszilárdításáért küzd, és az ellenzéket rombolja.

„Egészen elképesztő”, amit megenged magának a kormány a veszélyhelyzetre hivatkozva – mondta Molnár, sorolva azokat a döntéseket, amelyeknek semmi köze a járványhoz: az állami egyetemek alapítványi kézbe adását, Mészáros Lőrinc cégének áron felül való megvásárlását, a Budapest-Belgrád vasutat vagy a Városligetre a főpolgármester által szabott változtatási tilalom kijátszását.

Ezzel az utóbbival a kormány „az önkormányzati választások legitimitását kérdőjelezi meg” – nyomatékosította a politikus, aki pártigazgatói tiszte mellett egyben az MSZP budapesti szervezetének elnöke.

De ilyenek az önkormányzati hatáskörmegvonások is a gépjárműadó központosításától a színházak felügyelőbizottságán át, ahol a kormány „kitalálta”, hogy mindenhol kormánytöbbségnek kell lenni; de az is, hogy a kulturális területen dolgozók közalkalmazotti jogviszonyát munkajogviszonnyá változtatja.

A legújabb pedig a különleges gazdasági övezetek ötlete, amivel a jellemzően ellenzéki helységek határában lévő területeket utalna a fideszes megyei önkormányzatok hatáskörébe tulajdonjoggal és adókivetési joggal együtt, „minden létező jogszabállyal szembe” menve.

„Elfogadhatatlanok ezek a döntések” – hangsúlyozta Molnár, megerősítve: az MSZP más ellenzéki pártok és állampolgárok segítségével összegyűjti ezeket a járványtól független, de a veszélyhelyzetre hivatkozva sürgősséggel hozott döntéseket, és egy monitoring rendszerben nyilvánosságra hozza őket.

Azt mondta: az ilyen javaslatok könnyen átjutnak az illetékes parlamenti bizottságokon, hiszen a fideszes többségű bizottságok a kormánypárti javaslatokat mindig átengedik, az ellenzékieket soha.

„Szóval nem túloztuk el ezt a problémát, amikor arról beszéltünk, (…)  hogy a veszélyhelyzetet is a saját hatalmának betonozására, (…) gazdasági hatalomkoncentrációra fogja használni a kormány, és ehhez képest mellékesebb a koronavírus elleni küzdelem” – ismételte meg.

Hozzátette: nem állítja, hogy a kormány ártani akar az embereknek, „de hogy nem felelősen jár el, nem keresi a társadalmi konszenzust, az teljesen egyértelmű”.

S bár néhány szocialista javaslatot „megszívlelt” a kormány, még mindig azt látni, hogy a munkavállalók kiszolgáltatottak, az egészségügyi és szociális dolgozók nem kapják meg sem a szükséges védőfelszerelést, sem a többletjuttatást, a nyugdíjasok „rettentő” helyzetben vannak, a családoknak gond, hogyan oldják meg a gyermekek felügyeletét, és a legnagyobb probléma, hogy a tesztek hiánya miatt „sötétben tapogatózunk a járványügyi helyzetben” is.

Kapcsolódó párttagok