Szennyvízszippantás - az MSZP támogaja a lakosság terheinek csökkentését
Göndör István az MSZP-frakció nevében jelezte, támogatják a törvényjavaslatot és minden olyan előterjesztést, ami a lakosság terheinek csökkentését szolgálja, de módosító indítványokat nyújtanak majd be.
A szocialista képviselő azt mondta, hogy a kormányváltás óta jelentősen romlott az ország lakosságának életszínvonala, egy átlagos magyar család évi 200 ezer forintos többletkiadást szenved el a személyi jövedelemadó és a különadók miatt és háromszor annyian, 140 ezren vannak azok, akiknél kikapcsolták az áram-, a gáz- vagy a távhőellátást. Önök elvették a kiskeresetű, nyugdíjas emberek pénzét - tette hozzá.
Szerinte ha a Fidesz a számlaképeken reklámcélra használja fel a rezsicsökkentést, akkor a bérpapírokon is a fel kellene tüntetni, hogy mennyivel kevesebbet keresnek az emberek.
A szocialista képviselő azt is felvetette, hogy a Magyar Villamosművek 90 milliárdos extraprofitját miért nem veszi célba a kormány, hiszen ebből lakásfelújítási programot lehetne indítani. Azt is megkérdezte, hogy a PB-gáz árának csökkentéséről miért nem volt még zárószavazás a parlamentben.
20. századi diktatúrák
Minden fiatalnak meg kell adni a lehetőséget, hogy eljusson az auschwitzi emlékhelyre
Alapvetően befolyásolhatja a magyar társadalom emlékezetkultúráját annak a határozati javaslatnak az elfogadása, amelynek célja, hogy a fiatalok megismerjék a nemzetiszocialista vészkorszakot - mondta a javaslat egyik előterjesztője, Steiner Pál.
A képviselő szerint a szülők, a pedagógusok, a közéleti szereplők és a szakemberek fontos erkölcsi kötelessége megadni a fiatalok számára az esélyt arra, hogy saját tapasztalatuk alapján ismerjék meg a múltat és alakítsák ki véleményüket arról. Szerinte épp ezért minden magyar fiatalnak meg kell adni a jogot és a lehetősége arra, hogy ha akar, ellátogasson az auschwitz-birkenau-i haláltábor helyén létrehozott emlékhelyre.
Auschwitznak szörnyű aktualitása van, aki a transzportokat mutató térképeket megnézi, láthatja, hogy állami segítséggel Magyarországról deportálták oda a legtöbb embert, a tragédiát állami pénzen szervezték meg - jelentette ki, az ellenzéki képviselő, aki szerint Auschwitz ezért tekinthető az egyik legfontosabb kegyhelynek.
Felhívta a figyelmet arra, hogy az antiszemitizmus nem a zsidó identitást vállaló magyar polgárok ügye. Az identitás vállalása szerinte magánügy, az antiszemitizmus azonban a többség ügye, magyar és európai ügy.
Steiner Pál arra kérte a kormányt, hogy ha elfogadják a javaslatot, vonja be a szakmai szervezeteket a programok kialításába.
Nem szabad relativizálni a diktatúrák bűneit
Lendvai Ildikó arról beszélt: nehéz a közös emlékeket megteremteni a múltról. Szerinte a baloldalnak kell értenie, hogy a "legszélesebb értelemben vett nemzeti középosztály hány fajta frusztráción és megpróbáltatáson ment át", de azt is kell érteni, hogy sokaknak miért fáj a "Horthy-nosztalgia", vagy az, hogy épp az 1944-es történelmi idő képére alakítják vissza a Kossuth-teret.
Hangsúlyozta: nem szabad relativizálni az egyes diktatúrák bűneit. Az MSZP-s politikus hozzászólásában rámutatott, a vörös és a fehér terror áldozatainak is igazuk van és mindenkinek meg kell értenie mind a két diktatúra bűneit, de következményeit is.
A konkrét javaslatokkal kapcsolatban a szocialista politikus elmondta: nem kell, hogy kötelező legyen az eljutás minden fiatalnak, de az anyagi lehetőségét meg kell teremteni a látogatásoknak.
Úgy fogalmazott: "a nemzet és a történelem nem fegyver egymás ellen, és senkit sem lehet kirekeszteni belőle". Egyszerre kell szembenézni a jobboldal és a baloldal által elkövetett bűnökkel, mert "mindkettőből van elég, ezért van feladat is" - fogalmazott Lendvai Ildikó.
Sós Tamás, az MSZP másik vezérszónoka Heves megyei képviselőként elsősorban a recski emlékhely fontosságáról beszélt.
Nyakó István közölte, vannak akik napi politikai célok miatt eltitkolnák a deportálásokat, több százezer magyar állampolgár elpusztítását, tagadják vagy bagatellizálják a rémtetteket. Szavai szerint ezek az erők csak azokkal az "ordas eszmékkel tudnak híveket szerezni, amelyek több százezer magyar állampolgár bestiális lemészárlásához vezettek". Hozzátette: számukra katasztrofális eredménnyel járna, ha fiatal magyarok ezrei saját szemükkel látnák, hol pusztult el hatszázezer honfitársuk. Az MSZP mindhárom javaslatot támogatja - közölte.
Megújuló energiaforrások alkalmazása - a javaslat nem segíti elő a megújuló energia nagyobb arányú hasznosítását
Göndör István azt mondta, pártja a javaslat atomenergiát érintő részeivel egyetért, az irányelvátültetéshez szükséges változtatásokat támogatják.
Jelezte ugyanakkor, hogy a megújuló energiaforrások felhasználásának ösztönzésével kapcsolatban vannak aggályaik, mert szerintük a javasolt szabályozás érdemben nem segíti elő az ilyen energia nagyobb arányú hasznosítását.
A szocialista képviselő hangsúlyozta: a fő probléma nem a megújuló energiáról szóló tájékoztatással van, hanem azzal, hogy a jelenlegi kabinet intézkedései miatt elbizonytalanodott a szabályozási és az üzleti környezet.
Vita a közösségi kerékpáros rendszerről
Pál Tibor a kerékpáros közlekedés biztonságát emelte ki, és sürgette, hogy a dokkoló állomások között végig legyen kiépítve kerékpárút, lehetőleg a dokkolók megnyitása előtt.
Pál Béla aggályosnak tartotta, hogy a törvényjavaslat benyújtását az uniós források elérése indokolja, de nem teljesen látható a finanszírozás módja, és az sem világos, hogy a központi költségvetés nyújt-e forrásokat a projektre.
Módosítaná a kormány a közbeszerzési törvényt
Göndör István hangsúlyozta, az összeghatárok emelése nem a kkv-kat, hanem a nagyobb vállalkozókat segíti, az új szabályok pedig lehetővé tennék, hogy az ajánlatkérő verseny nélkül kiválasszon egy ajánlattevőt, akivel leszerződik. Szerinte azzal tudnának segíteni a kkv-knak, ha egy közbeszerzést részekre bontanának.
Vita az oktatást érintő törvénymódosításokról
A kormány elképzeléseit élesen bírálták ugyanakkor az MSZP felszólalói. Előbb Göndör István, majd Pál Béla is kétségbe vonta a változtatások hasznosságát.
Béremelést is tartalmaz az újabb egészségügyi salátatörvény
Pál Béla amellett, hogy támogatásáról biztosította az előterjesztőt, kritikakánt megfogalmazta, hogy az átfogó szabályozás megalkotásához nem használták ki a kétharmados többséget, mivel erre nem kaptak politikai felhatalmazást. A bizonytalan, rosszul kereső dolgozók külföldre mennek, a műtéti várólisták növekedtek, ezt a helyzetet pedig a mostani törvényjavaslat sem oldja meg - foglalta össze.
Pozitívumként értékelte a vállalkozók adminisztrációs terheinek csökkentését, az informatikai fejlesztéseket, az implantátum-regiszter létrehozását, valamint a béremelést.
A halállomány védelme, fejlesztése, a horgászturizmus fellendítése a célja az új halászati törvénynek
Pál Béla szerint az előterjesztő céljaival teljes mértékben egyetértenek, a benyújtott módosító javaslataik pedig a szabályozás pontosítására irányulnak.