A tüntetők nem értenek egyet a Holding vezetés döntésével, felháborodásukat fejezték ki, hogy olyan munkatársaktól kívánnak megválnia kórházak, akik egyébként sem dolgoztak magas fizetésért, és jelenleg a munkanélküliség fenyegeti őket. Hiszen egy mátészalkai elbocsájtottnak nem lehet vigasz, hogy a LEGO–ba, vagy a Flextronics – ba elhelyezik őket, hogy tudna bejárni Nyíregyházára?
A legtöbb helyen betegek, és az érintett dolgozók is csatlakoztak a tiltakozókhoz arcukat vállalva, de állítólagos hírek szerint a nyíregyházi Jósa András Kórház dolgozói meg lettek fenyegetve, aki csatlakozik, azonnali hatállyal felmentésre kerül. A rövid szervezési időszak miatt nem voltak nagy tömegek, de a tiltakozók, kifejezték együttérzésüket az érintettekkel, és követelték az elbocsájtások felülvizsgálatát, és azonnali leállítását.
Az MSZP Megyei Szervezete eddig is folyamatosan tiltakozott a közgyűlésen is a létszámleépítések ellen, felhívta a közvélemény figyelmét, ha tudomására jutott nem működik valami jól a Holdingnál. Kérdéseket fogalmazott meg a politikai vezetés felé, a héten két sajtótájékoztatót tartott a létszámleépítés ügyében, és tegnap Tukacs István, országgyűlési képviselő országos sajtónyilvánosság előtt is felszólította az egészségügyi államtitkárságot vizsgálja felül a Szabolcs – Szatmár - Bereg megyei Egészségügyi Holding Zrt. döntését, az 541 fő elengedését, és segítsen a munkahelyek megőrzésében.
2012. augusztus 30. 17:04
Néma tiltakozások a megye kórházai előtt
Az MSZP Megyei Szervezete tüntetést szervezett a Szabolcs–Szatmár–Bereg megyei Holding kórházai előtt a tegnapi nap. A néma tiltakozáshoz csatlakozók az 541 fő elbocsájtása ellen vonult a kapuk elé. A megyei tüntetéseket Halmi József, megyei alelnök koordinálásával valósította meg a szervezet, a helyiek bevonásával.