mszp.hu | Belföld
2020. július 03. 18:38

Nemcsak kormányváltásra: korszakváltásra van szükség!

Nemcsak kormányváltásra: korszakváltásra van szükség!
A Magyar Szocialista Párt szerint kormányváltásra, sőt, korszakváltásra van szükség.

A párt három fő pillérre építi politikáját: a jogbiztonság és a demokrácia újjáépítésére, a társadalmi igazságosságra és a szociális érzékenységre, és a környezetünk kizsákmányolása elleni küzdelemre – mondta Tóth Bertalan pénteken.

A pártelnök a Parlament tavaszi ülésszakát értékelve úgy fogalmazott: a koronavírus-járvány „átírta a mindennapjainkat”, de ezalatt a Fidesz-kormányzat továbbra is a saját hatalmának erősítésén dolgozott, ahelyett, hogy megvédte volna a magyar emberek életét, egészségét és megélhetési biztonságát.

A kormány továbbra is sanyargatta az önkormányzatokat, ártatlan embereket vegzált a véleményük miatt és tovább nyirbálta a véleménynyilvánítás szabadságát, közben pedig az embereknek való segítség és a válság következményeinek a kezelése helyett a saját gazdasági holdudvarát segítette a közpénz újabb százmilliárdjaihoz.

„Éppen ezért mondjuk azt továbbra is, hogy kormányváltásra, sőt korszakváltásra van szükség” – húzta alá.

A Magyar Szocialista Párt képviselői, önkormányzati képviselői és párttagjai személyesen is részt vettek a védekezésben: önkéntes munkát végeztek, az MSZP-s polgármesterek „kiválóan teljesítettek és jelesre vizsgáztak”.

Az MSZP országgyűlési képviselői a fizetésükből több mint húszmillió forintot ajánlottak fel védőfelszerelések és tartós élelmiszerek beszerzésére, amelyeket az ország teljes területén a megyei elnökök bevonásával és helyi aktivistáik részvételével osztottak ki.

A párt „a helyzet első percétől kezdve” kivette a részét a védekezésből: meghirdette ötpontos védelmi csomagját a magyar emberek életének, egészségének és megélhetési biztonságának védelme érdekében, melyben szerepeltek az egészségügyi ellátásra, az egészségügyben és a szociális ágazatban dolgozók, a munkavállalók, a magyar vállalkozások, a nyugdíjasok, a szülők, a diákok és a pedagógusok védelmére vonatkozó javaslataik.

Mint mondta, a párt kiharcolta az egészségügyi dolgozók egyszeri 500 000 forintos juttatását, de tovább küzd azért, hogy a szociális ágazatban dolgozók is megkapják ezt a juttatást.

Kiharcolták az e-recepthez való hozzáférés könnyítését, a gyógyászati segédeszközök való könnyebb hozzáférést, a hitelmoratórium meghirdetését, a távoktatás keretében több javaslatukat alkalmazta a kormány, és az érettségi kapcsán is megtették javaslataikat.

Felléptek a családon belüli erőszak ellen és feltártak olyan ügyeket, amelyek rávilágítottak a kormány hibáira a járványkezelésben, például a kórházi ágyak drasztikus és indokolatlan kiürítésével kapcsolatban – mondta.

Hangsúlyozta: a Magyar Szocialista Párt és parlamenti frakciója is azért küzd, hogy „egy demokratikus, toleráns, szociálisan érzékeny, igazságos és környezettudatos országot tudjunk építeni”.

Az MSZP politikájának első pillére a jogbiztonság és a demokrácia újjáépítése.

A második a társadalmi igazságosság és a szociális érzékenység, „hogy mindenki hozzáférjen a megfelelő egészségügyi ellátáshoz, a megfelelő oktatáshoz; hogy a fizetések mindenhol emelkedjenek, ne legyenek egyenlőbbek az egyenlők között; hogy a nyugdíjak emelkedjenek és meg lehessen élni a nyugdíjakból”, és a lakhatási válságot kezeljék.

A harmadik pillér pedig a környezetünk kizsákmányolása elleni küzdelem.

Az MSZP ezzel a politikával készül az ellenzéki együttműködésre. A párt képviselői és helyi szervezetei is készen állnak, hogy részt vegyenek mind a 106 választókerületben az előválasztásokon, hogy a miniszterelnök-jelöltet előválasztáson válasszák ki, s hogy közös ellenzéki listával, közös programmal és közös vízióval készüljenek 2022-re.

„A fő célunk a kormányváltás, mert mi egy élhetőbb, igazságosabb és szolidárisabb országban akarunk élni!” – hangsúlyozta.

Nem adjuk a kórházunkat!

2020-08-03 11:27