Németh Imre: elsorvasztja Sopront a Fidesz

A Fidesz-KDNP kormány sokadszorra is bebizonyítja, hogy Sopron számukra nem létezik – jelentette ki csütörtöki sajtótájékoztatóján Németh Imre, az MSZP elnökségi tagja. A politikus a közlekedési főutak másfelé terelését, a soproni iskolák állapotának lerontását és a jelek szerint hiába felújított helyi kórház győri fennhatóság alá helyezését említette példaként.

Németh Imre felidézte, hogy néhány hete a megyei matricák érvényességét bemutató kormányzati térképen Sopron városát nem is tüntette fel a kormányzat. A MSZP-s politikus szerint azóta bebizonyosodott: nem véletlen tévedésről van szó, Sopron elsorvasztásának folyamatát ugyanis nem most kezdte a Fidesz. „Emlékezhetünk, amikor egy tollvonással elvették a városi iskolákat. Azóta teljes a káosz. Az iskolaigazgatóktól minden jogkört elvettek, semmiről sem dönthetnek – vázolta Németh Imre a soproni oktatásban uralkodó kaotikus állapotokat. Konkrét esetként említette a Lackner-iskola alatt eltört fűtéscsövet, amely miatt két hétig nem lehetett használni a tornatermet és az öltözőt. „Régebben egy-egy ilyen problémát a város pillanatok alatt megoldott. Most már egy guriga wc-papírt sem lehet venni a Fidesz engedélye nélkül” – jelentette ki az MSZP elnökségi tagja, hozzátéve: mindezt persze érzik a gyerekek és érzik a szülők, egyre többen kérdezgetik egymástól: milyen jogon vonja gyámság alá a soproni embereket a Fidesz?

Németh Imre a Sopron elleni kormányzati hadjárattal magyarázta azt is, hogy hiába újították fel a kórházban a műtéti tömböt, hiába telepítették a legmodernebb diagnosztikai berendezéseket, ha a kormány a győri kórházat jelöli ki megyei főintézménynek, a soproni kórház pedig ennek csak egy tagintézménye lesz. „Újra Győrben fogják eldönteni mikor, milyen műtétek lehetnek, kik műthetnek és mikor, mire költhet a soproni kórház” – vázolta a soproniak számára megalázó helyzetet az MSZP politikusa. – Ráadásul mivel a Fidesz-kormány a fő közlekedési útvonalakat Győr felé tereli, az orvosok, ápolók sem jönnek a soproni kórházba, ezért nincs, aki az osztályokon gyógyítson!”

A soproni kórház elsorvasztását vetíti előre a Fidesz-KDNP kormány által bejelentett egészségügyi átalakítások is. A hírek szerint a kórházak összevonása elbocsátásokkal is fog járni. Németh Imre szerint a Fidesz láthatóan eldöntötte, hogy kiradírozza Sopront a térképről. „Hiába a soproni emberek áldozatvállalása. Hiába a rengeteg pénz és munka – mondta az MSZP-s politikus. – A Fidesz-kormány elveszi azt is, ami a miénk. Ami pedig megmarad, azt leépítik, vagy másnak adják. A Soproni Egyetem jövőjéről is csak találgatások vannak. Megmarad önálló egyetemnek vagy összevonják másik egyetemi központtal? Semmit sem tudni.”

Németh Imre kijelentette, hogy a város fideszes elsorvasztásába a soproni MSZP soha nem fog beletörődni. „Egységbe hívunk mindenkit, aki meg akarja akadályozni a város gazdasági és kulturális elszigetelését. Minél több soproni támogatja az MSZP-t, annál erősebbek leszünk ahhoz, hogy megvédjük ezt a várost! Sopronnak a térség logisztikai központjává kell válnia! Sopronnak gyorsforgalmi út kell, önálló iskolák kellenek, és olyan kórház, amit nem leépítenek, hanem fejlesztenek! – mondta a szocialista politikus, aki szerint Firtl Mátyásnak és dr. Molnár Ágnesnek színt kell vallania: országgyűlési képviselőnek szegődtek, vagy felszámolónak?

Németh Imre végezetül rámutatott: a soproni fideszes politikusok érdekérvényesítő ereje láthatólag a nullával egyenlő. Ezért együttműködést ajánlva Szájer Józsefhez fordult, hogy járjon el a kormányban ülő barátainál – ha még egyáltalán fontos számára ez a város. „Azt üzenjük a Fidesznek: hiába dolgoznak Sopron elsorvasztásán, mert ez a város még akkor is itt lesz, amikor a Fidesz már rég eltűnik!” – zárta sajtótájékoztatóját Németh Imre, az MSZP elnökségi tagja.