Gyakorlatilag megpuccsolta a Fidesz-KDNP a legfontosabb parlamenti ellenőrző testület ülését azzal, hogy még a napirend elfogadása előtt távoztak a képviselői a tárgyalóteremből. Pedig, mint Molnár Zsolt az ülés elején a teljes magyar sajtó előtt elmondta: fontos kérdések kerültek volna napirendre csütörtök reggel.
Elsősorban Orbán Viktor meghallgatása lett volna a téma az ellenzéki tagok által kezdeményezett ülésen. A miniszterelnöknek az úgynevezett Soros-tervvel kapcsolatos bizonyítékait kellett volna bemutatnia, hiszen korábban többször is nyíltan és ténykényt beszélt erről, miközben a szakszolgálatok jelentései rendre cáfolták a létezését.
Orbánnak az 1300 titokban befogadott menekült ügyét is meg kellett volna magyaráznia, hiszen a kormánya másfél-két éve súlyos tízmilliárdokat költött el arra, hogy elhitesse az emberekkel, hogy Magyarországra egyetlen migráns sem jöhet, köszönhetően a Fidesz kemény ellenállásának.
A miniszterelnököt hiába várták a testület tagjai, kénytelenek voltak beérni Kontrát Károly belügyminisztériumi államtitkárral, aki miután felmondta az unalomig ismételt kötelező leckét, távozott a teremből.
Molnár Zsolt ugyanakkor rögtön az elején világossá tette: csalódott, hogy nem jött el Orbán Viktor, ugyanis itt lett volna az alkalom, hogy végre pont kerüljön a Soros-ügy végére. Szerinte ugyanis elfogadhatatlan, hogy a kormány az egész országgyűlési kampányban ezzel riogatja a közéletet ahelyett, hogy a valódi problémákról beszélne. Hozzátette: az ügy ezzel nincs lezárva.
Németh Szilárd egyébként olyan kislányos hisztit vágott le az ülésteremben, hogy a sajtó munkatársai között halk kuncogás hallatszott. Németh ugyanis közölte, hogy Szél Bernadett nemzetbiztonsági kockázatot jelent, annak ellenére, hogy az LMP képviselője átesett az Alkományvédelmi Hivatal C típusú (azaz legátfogóbb) átvilágításán és évek óta részt vesz a testület munkájában.
Molnár Zsolt a fideszesek kivonulásával kapcsolatban később közölte, hogy egyrészt nyílt ülés lévén nem csak Szél, de bárki részt vehet rajta, másrészt gyalázatosnak, a demokrácia megcsúfolásának nevezte, hogy a kormánypártok már egy nyílt ülésen sem hajlandók még beszélni sem az országot érintő kérdésekről. A bizottság szocialista elnöke ezután megállapította az ülés határozatképtelenségét, és az alábbiakat jelentette be:
Levelet írt Soros Györgynek, amiben arra kéri a magyar származású üzletembert, hogy írásban válaszoljon a személyével kapcsolatos álkérdésekre. Molnár reményei szerint Soros válaszlevele, amit a bizottság mellett a nyilvánosságnak is be fog mutatni, pontot tesz arra a figyelemelterelő műveletre, amivel Orbán Viktor és a Fidesz lassan két éve folytat.
Molnár - bár Orbánékkal ellentétben nem ismeri személyesen Soros Györgyöt -, reméli, hogy válaszolni fog a bizottság nevében írt levelére, mert akkor a következő hónapok belpolitikai vitái végre az igazi kérdésekről szólhatnak, a fideszes hazugsággyár termékei helyett.
Forrás: Sztárklikk
Szerző: Nagy András