Jelenleg a magyar árutőzsdén a legdrágább az áram, történelmi csúcsokat dönt, a valamivel olcsóbb ukrán áram pedig enyhítené az árnyomást, éppen úgy, ahogy bármely piacon lefelé viszi az árat, ha több helyről tud választani a vásárló – szemléltette.
Főként magyarországi nagyvállalatok vásárolnak erről a tőzsdéről, a magas áramár pedig növeli ezek költségeit. Így a vállalatok elbocsáthatnak dolgozókat és a magas ár továbbgyűrűzik az inflációban is, tehát sok olyan tényező van, amiért „nagyon fontos, nemzeti érdek lenne” Ukrajnától áramot vásárolni – magyarázta.
„Hogyha a kormánynak hinni lehetne - márpedig elég nehéz itt a rezsicsökkentés felszámolása kapcsán - akkor itt a nemzeti érdek az első” – jegyezte meg.
Románia és Szlovákia folyamatosan vásárol ukrán áramot, mert néhány euróval olcsóbb, mint a piaci ár, „a mennyiségével és árával is kordában tudja tartani az áramár-emelkedést” – mondta a politikus.
Megerősítette: levélben fordult Palkovics László innovációs és technológiai miniszterhez, hogy megtudakolja, mi a vásárlás akadálya.
Hangot adott felvetésének: akár politikai döntés is lehet amögött, hogy Magyarország nem vásárol Ukrajnától áramot, ugyanakkor Paks 2 megkapta a reaktorépületre az építési engedélyt, „mintha nagyon szorgalmasan szeretné bizonyítani Oroszország felé a magyar kormány, hogy (...) az itteni energetikai érdekeltségét Oroszországnak nem felszámolni szeretné”.
„Tehát nem az energiafüggetlenségünknek, a szuverenitásunknak a megerősítése irányába mozdulnak, hanem azért a 700 millió köbméter gázért, amit (...) szeretne a kormány pluszban megszerezni a Gazpromtól, most bizonyít” – mondta.
Rámutatott: éppen ezt a mennyiséget tárolta ki a stratégiai gáztározókból tavaly év végén a kormány, „ezt kell visszapótolni. (...) Ezért lehet azt érzékelni, mintha politikai gesztusokat tenne a kormányzat Oroszország felé” – mondta.
Ez a 700 millió köbméter elvileg a Gazprommal leszerződött mennyiség fölötti rész; a biztonsági stratégiai tartalék miatt lenne fontos. Újra hangsúlyozta: egy evvel ezelőtt éppen ennyit tárolt ki a kormány a stratégiai tározóból.