Nemzeti minimum-programot a kivándoroltak hazahívására!

Nemzeti minimum-programot a kivándoroltak hazahívására!
A következő napokban számos magyar család csak az internetes felületek és csevegő-programok segítségével fogja tudni együtt tölteni a karácsonyi ünnepeket. Ez bizonyosan nincs rendjén. Tudjuk, hogy ma már jóval több mint félmillió, de vélhetően még ennél is több magyar kortársunk döntött amellett, hogy Magyarország helyett máshol keresi a megélhetését. Csak tavaly 920 milliárd forintot, vagyis a GDP három százalékát utalták haza a kényszerkivándorlók. Ez az összeg pedig nem csupán azt jelenti, hogy az Orbánék által sikernek hazudott gazdasági mutatók nem a kormány unortodox húzásainak, hanem az uniós forrásoknak, a német ipar növekedésének és az elüldözött magyarok hazautalásainak köszönhető. De azt is jelenti, hogy az egy főre jutó arányszámokat nézve bizonyosan sokkal többen vannak külföldön a kormány által is elismert három-négyszázezer főnél.

Sajnálatos, hogy a nemzetinek és családbarátnak mondott kormány éveken át semmit nem tett a kivándorlás enyhítése és a fiatalok támogatása érdekében. Sőt, cinikusan elhazudta a problémát. A nagy lendülettel és százmillió forinttal elindított kormányprogram pedig bizonyíthatóan sikertelenségbe fulladt: alig pár tucat fiatalt sikerült csak hazacsábítani. A Fidesz hozzáállását a kérdéshez persze jól mutatja, hogy a program legutóbbi felhívásában egy hangulatos karácsonyi képpel próbálták reklámozni a magyarországi életet, durva szépséghiba azonban, hogy a budapestinek mondott helyszín valójában a magdeburgi karácsonyi vásár volt. Hírcsárda-kormány.

Az egyre erősödő kivándorlás egy modernkori Trianon felé robog velünk. Naponta legalább három orvos hagyja el hazánkat, egyes ágazatokban már nincs alkalmazható szakember: az egészségügyi dolgozók mellett felszolgálót, varrónőt és targoncást is alig találni. A kormány eddig elhazudta a problémát és a szőnyeg alá söpörte, válaszként pedig elbénázott kirakatprogramokat indított. Ehelyett valódi tettekre és közös nemzeti minimum-programra van szükség, amely felismeri a veszélyeket és bérfelzárkóztatással, bérlakás-építéssel, célzott kedvezményekkel nyújt megoldást. Mi, európai demokraták ezért indítottuk el a Hazaváró-programot és készítettük el a Hazaváró-kiáltványt, amelynek kibővítéséhez és megvalósításához határon innen és túl is minél szélesebb együttműködést várok. Nem hagyhatjuk, hogy Magyarország a skype-nagyszülők országa legyen! Nem hagyhatjuk, hogy kiürüljön az ország! Nemzeti minimum-programra, őszinte párbeszédre, ciklusokon keresztül ható kormány-ellenzék megállapodásra és megoldásra van szükség a kérdésben! Mert az orbáni rezsim után is lesz élet Magyarországon.

672 nappal vagyunk a miniszterelnök vízválasztó, az illiberális államot meghirdető tusványosi beszéde után. Akkor megfogadtam, hogy európai képviselőként nyílt levélben fogom minden héten figyelmeztetni a közvéleményt a rezsim bűneire. Hetvenegyedik alkalommal kongatom a harangokat, de addig folytatom, amíg szükség van rá. Mert európai demokrataként ez a dolgom.

Ujhelyi István
az MSZP alelnöke, EP-képviselő